Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
II. fejezet: A tímári munka
tömeges termelés hiányzik.”286 „Nyugat- és Kelet-Európából egyaránt iparcikkeket hoztak be, Magyarország pedig bánya- és agrártermékekkel fizetett. Magyarországnak valójában iparcikkekre volt szüksége.”287 A fenti gondolatok összefoglalásának lehet tekinteni az Engel Pál által a „Magyarország története 1301—1526.” (Bp. 2001)288 c. munkában írtakat: „Európa peremvidékeit... Magyarországot nem is érte el az ipari fellendülés. Itt a 12—13. sz.-ban még épp csak elkezdődött a városiasodás, ezért a kézműipar fejlődésének nem volt talaja. Később pedig már nem is lehetett, mert megakadályozta az importáruk tömege, melyeket többnyire külföldi kereskedők hoztak be, így kevés kilátás volt rá, hogy a helyi tőke megerősödjék és helyi kézműipar bontakozzék ki.”289 A fentiekkel szemben mások (pl. Kubinyi András) azt az álláspontot képviselik, hogy „a harmincad naplók egyet bizonyítanak, Magyarország iparcikkeket, főként posztót és fémárut, valamint fűszereket importált,290 állatokat, mezőgazdasági termékeket és rezet exportált. Valószínűsíteni lehet, hogy a külkereskedelmi forgalom nem volt különösen nagy értékű, ami azt jelenti, hogy a posztókat és bizonyos fémárukat, valamint nyilván luxuscikkeket leszámítva a szükségletet a helyi kézművesség is fedezni tudta. Valószínűsíteni lehet azt is, hogy az ország késő középkori magyar külkereskedelmi mérleg passzivitása inkább a legendák világába tartozik, sőt talán a XV. század közepén sem volt annyira passzív, mint azt korábban gondolták.”291 Azaz a „posztón és késeken kívül legfeljebb süvegekből érkezett olyan mennyiségű külföldi áru az országba, ami gátolhatta volna a hazai mesterek munkáját. A fentieket leszámítva az ország iparcikkszükségletét a hazai kézművesség látta el, tehát a hazai kézműipari termékek csekély exportja nem jelenti azt, hogy az ország nem biztosított volna elegendő piacot a hazai mestereknek. A legnagyobb várostól a közepes falvakig mindenütt megtalálhatók a kézművesek. A település gazdasági jelentőségétől függött, hogy a lakosságon belül mekkora volt a kézművesség aránya és hány szakmára vált szét, azaz mennyire differenciálódott.” 292 „Az ország lakosságát elsősorban ez a kézműipar látta el iparcikkekkel. Néhány iparág esetében a külföldi behozatal csökkentette a hazai mesterek üzleti lehetőségeit.”293 „A városfejlődés a XV. században nem hanyatló vagy stagnáló volt, hanem inkább bizonyos átrétegződésről beszélhetünk. Minthogy az ország külkereskedelmi mérlege passzív volt, városainkban gyenge volt a kereskedelmi tőke. Ami volt, az dél286 SZŰCS 1955, 197. 287 FÜGEDI 1981, 384. 288 Társszerző: Kristó Gyula, Kubinyi András 289 ENGEL 2001/B, 23. 290 Ruházati termékek közül süveget, harisnyákat, parasztkendőket hoztak be nagyobb értékben. Fémáru csak kis értékben került ide, leszámítva a késeket, amelyek többsége feltehetőleg tranzitáru volt a román fejedelemségek felé (de 1525-ben Tömöri adott el késeket a törököknek is). (KUBINYI 1994, 37.) 291 KUBINYI 1994, 19.; KUBINYI 1973, 99. 292 KUBINYI 2001, 289. 293 KUBINYI 2001, 291. 113
