László János - Schmidtmayer Richárd: Mátyás országa: Kiállítási katalógus (Tata, 2008)

Nemesek

Bandérium Az ország főméltóságai, az úgynevezett zászlósurak kötelesek voltak bandériumokat, vagyis saját zászlójuk alatt csapatot tartani. Ennek költségei fejében évi járadékot kaptak. Ilyen zászlósúr volt az erdélyi vajda, a horvát, a szlavóniai, a nándorfehérvári, a szörényi, a sabáci és a jajcai bán, valamint a székely és a temesi ispán. Az egyházi és világi főurak jövedelmüknek megfelelő számú fegyvereseikkel csakis akkor képezhettek külön bandériumot, ha legalább 50 lovast voltak képesek kiállítani. A megyék bandériumaihoz a nemesek által jobbágyaik számarányában kiállított portális katonaság tartozott. Nevét onnan kapta, hogy a kivetésnél nem a jobbágyok számát, hanem a jobbágycsaládok által művelt telkekhez tartozó házat, vagyis a porta számát vették tekintetbe. A megye zászlója alá gyülekeztek a személyesen fölkelt nemesek is. A városok bandériumai főleg várak őrizetére rendeltettek. A városokat ezenkívül ágyúk, puskák, puskapor és egyéb hadiszerek szállítására s fuvaroztatására kötelezték. A banderiális rendszert Mátyás király rendítette meg azzal, hogy szívesen vette, ha valaki bandérium kiállítása helyett évi járadékot fizetett a kincstárba, amely jövedelmet a király kitűnően szervezett zsoldos hadának tartására fordította. 50 A király hadseregének felépítését egy levélből ismerhetjük meg alaposabban. A gyalogosok [...] különböző rendekre oszlanak, egyesek könnyűgyalogosok, mások vértesek, akadnak közöttük pajzsosok. [...] Vannak ezenkívül puskások, akik értenek a puskához, vagy efajta kisebb lőfegyverrel való lövéshez, de azért nem olyan vitézek és hasznosak puskájukkal, mint a többi gyalogos. A csata kezdetén azonban, mielőtt a kézitusára kerülne a sor, a pajzsosok mögé állítva, valamint védelmében igen használhatók. Az a szokás nálunk, hogy gyalogosokhoz képest egyötödnyi puskást állítunk. [...] A vérteseket falnak tekintjük, akik a helyüket soha föl nem adják, mégha egy szálig elesnek is azon a helyen, ahol állnak. A könnyűfegyverzetűek az alkalomtól függően kitörnek közülük, s ha elfáradnak vagy súlyosabb veszélyt szimatolnak, a vértesek mögé vonulnak vissza. Tehát az egész könnyűgyalogságot meg a puskásokat vérteseket és pajzsosokat veszik körül, éppen úgy, mintha amazok szinte bástyafalak vagy sáncok mögött harcolnának, s csak adott alkalmankint törnek ki onnan. Mátyás király 1481-ben Veronai Gáborhoz írt levele A csaták és portyák vezetésében kitűnt a kisnemesből országos főméltósággá emelkedő Kinizsi Pál, a török harcmódot jól ismerő Egervári László horvát bán és Szapolyai István is. Mátyás király idején a nehézlovasság mellett már jelentős szerepet kapott a könnyűlovasság. A lőfegyvereket használó katonákat ekkor még nem tartották olyan sokra, bár a lőfegyverek jelentős fejlődésnek indultak a 15. század második felében, azonban sem pontosságuk, sem gyorsaságuk nem felelt meg a kor elvárásának. Az időjárás viszontagságai jelentősen befolyásolták a kanócos szerkezetű lőfegyvereket. Gyors fejlődésük miatt egyre növekvő számban kezdték el alkalmazni ezeket a fegyvereket is. Ennek állít emléket Janus Pannonius egyik epigrammája is. Itt nyugszik Szobi Péter, Achilles mása, e sírban, O csehek, az pedig dardanok ostora volt; Am a halálban övé a babér, hisz amazt lenyilazták, Míg bele mennydörgő ágyú golyója csapott. Janus Pannonius: Szobi Péternek, a nagyszerű katonának sírfelirata * * *