Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Domokos Péter: Ismét a finnugor eposzokról

- utolsó mukájaként - a kiváló komi folklorista, az 1993 januárjában elhunyt A. K. Mikusev óta. Ő a szerzője egyben a finnugor folklórkutatás egyik legjelentősebb munkájának, az 1987-ben publikált „A komi népi eposz" című terjedelmes könyvnek.

13 Erről pedig annyit jegyzek meg, hogy a többször jelzett terminológiai zavar veszélye itt is fennáll (az eposz itt „epikus ének" jelentésben értendő). A másik észrevétel: a szerző itt sem említ fontos magyar előzményeket, pl. Vszolyi Eriket, a komi epikus énekek tényleges felfedezőjét.

14 Vászolyi írta egyébként a legjobb történeti-nyelvészeti fejtegetést a Bjarmia szó problematikájáról is.

15 És még a hanti eposzról szólnék. Vértes Edit osztjakológiai munkássága jól ismert a szakkörökben. 1985-ben is említettem vélekedését a kis szibériai nép epikus alkotásairól. 1986-ban T. Lovas Rózsa fordításában - önálló kötetben - „Nászutazók címen, német nyelven is megjelentette az eposznak vélt 5 ezer soros éneket.

16 - Mintegy hat éve él és dolgozik a hantik között a kitűnő folklorista, néprajzos és nyelvész Schmidt Éva. Az ő - eddig még nem publikált - gyűjtéseiben is akadnak több ezer soros nemzetségi énekek (történelemről, szokásokról). Természetesen improvizációkról van szó; az énekesek között több a született költő, s a magnetofonszalagon rögzített szövegek csekély formálással eposszá alakulhatnak. De fogynak és halnak a tanult, tudatos költők, akiknek száma ma szerte Oroszországban kevesebb, mint 10-12 volt. Az okokról nem szólok, nem óhajtok politizálni, történeti, szociológiai, pszichológiai fejtegetésekbe bonyolódni. A többi finnugor népről, illetve eposzkísérleteik fejleményeiről azért sem beszélek most, mert adataim nagyon hiányosak, s inkább sejtem, mint tudom, hogy pl. az udmurt eposz (Hudjakov munkássága)

17 is újdonságot ígér a friss források birtokosának. Szemlémet a következő megállapítással zárom: miként a Kalevala és a Kalevipoeg, úgy a többi finnugor eposz is mindig élő, fontos és aktuális olvasmánya és témája marad a létrehozó népeknek és a velük foglalkozó tudományoknak. Az elhalni, felejtődni látszó folklórműfajok, a szinte eltűnt vagy megkopott előadásmód is megelevenedhet valamely ihletésre, felkérésre, rábeszélésre, megrendelésre, miként erre - mások mellett és többek között - igen figyelemre méltó cikkében Vászolyi Erik is utal.

18 A „feltámadás" és a „feltámasztás" újra és újra bebizonyosodó esetei, tényei éltetik bennem a reményt, hogy az eposszal kapcsolatos vélekedésem nem puszta frázis, tudóskodó hipotézis. 13 MIKUSEV 1987, 686. 14 VÁSZOLYI 1967a, 283-351. 15 VÁSZOLYI 1967b, 283-311. 16 BRAUTFAHRTEN 1986, 166. 17 JASIN 1986, 134.; JASIN 1987, 150. 18 VÁSZOLYI 1996, 254-259. 64