Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Klima László: Finnugorok a korai történeti forrásokban

finnugrisztikán belül a nyelvészet a történettudomány kárára növelte befolyását, de meg kell emlékeznünk arról, hogy nyelvészeink tájékozottak voltak a történeti irodalomban is, sőt finnugor történeti tanulmányokat is publikáltak. Ez a korszak az 1930-as évekig tartott. Két kutató: Munkácsi Bernát és Zsirai Miklós tevékenysége sorolható ide. Munkácsi Bernát „Az ugorok legrégibb emlékezete" címen publikált tanulmányt az Ethnographia 1894-es évfolyamában.

4 Ebben idézi Tomaschek Bécsben frissen megjelent munkáját a hérodotoszi népnevek finnugor népekhez való kapcsolásáról, és ismerteti elképzelését az ugor őshaza helyéről. A magyar kutatók közül a finnugorok korai történetével a legtöbbet eddig Zsirai Miklós foglalkozott. Publikált egy tanulmányt a merják történetéről és sorozatot tervezett "Finnugor népnevek" címmel, amelynek első tagja "Jugria" címen a Nyelvtudományi Közleményekben jelent meg 1930-ban.

5 Ez utóbbi tanulmányában az orosz történeti forrásokra támaszkodva Jugria földrajzi fekvését is tárgyalta, s véleményem szerint helyesen látta meg, hogy ez a fogalom először az Ural európai oldalához kapcsolódott, majd ahogy az orosz hódítók átmerészkedtek az Ural vízválasztóján, felfedezvén az ázsiai oldalon talált obiugorok rokonságát az európai testvéreikkel, a Jugria elnevezést és a jugor népnevet az Urai-hegység ázsiai oldalára is kiterjesztették. Sajnos a sorozatot Zsirai később nem folytatta, de a többi finnugor népről szerzett történeti ismereteit beépítette a "Finnugor rokonságunk" címen 1937-ben kiadott nagy enciklopédikus jellegű munkájába. Zsirai tevékenységével hosszú időre lezárult az a korszak, amelyben a hazai finnugristák gyarapították a finnugor történettudomány eredményeit. A magyar kutatók másik köre, amelyik érdeklődésének határterületein találkozott finnugor témákkal, azonban nagyobb művek részeként kitért finnugor történeti kérdésekre, illetve publikált e téren önálló tanulmányokat. Ebből a körből a bizantinológus Moravcsik Gyulát, illetve az iranista Harmattá Jánost kell megemlítenünk. Moravcsik Gyula 1934-ben jelentette meg „A magyar történet bizánci forrásai" című munkáját.

6 Műve elején megállapítja, hogy Hérodotosz egyes tudósításai kétségtelenül finnugor népekre vonatkoznak, és átveszi a Tomaschek-féle majd négy évtizedes népnév-azonosításokat. Ezután még Ammianus Marcellinusnak szintén a görög szerzőkre visszamenő adatait elemzi. Harmattá János a 40-es és az 50-es években publikált finnugor vonatkozású műveket. 1941-ben jelent meg „Forrástanulmányok Herodotos Skythika-jához" című munkája.

7 Ebben kiemeli, hogy Hérodotosz új információkkal rendelkezett a szkíták északi határain élő népekről, s ezért tudta korrigálni Hekataiosz egyes té4 MUNKÁCSI 1894. 5 ZSIRAI 1934., 1930. 6 MORAVCSIK 1934. 7 HARMATTÁ 1941. 8