Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Bálint Csanád: A Káma-vidéki ezüstkincsekről
ról jövő prémról szól - a kutatók legtöbbje a Káma-vidéki ezüsttárgyakat e kereskedelem eredményének tekinti. Tisztázásra vár azonban az az alapvető kérdés, hogy az edények a készülésük vagy az évszázadokkal későbbi elrejtésük idejében jutottal-e el oda? A bizánci edények esetében számolni kell azzal, hogy valahányszor nem szórványként kerültek be a múzeumba, akkor minden esetben 8-10. századi közép-ázsiai ezüsttárgyakkal kísérve láttak napvilágot. Megerősíti e tendenciát az is, hogy a Káma-vidék egyetlen bizánci pénzlelete (Herakleios 272 db hexagrammja) egy szászánida edénybe rejtve került elő, s hogy az edényekre a helyi lakosság által rákarcolt primitív rajzok Jurij Lescenko gondos elemzése szerint túlnyomórészt a 9-13. századból származnak. A bizánci edényeket tehát - már amelyek egyenesen a Birodalomból, s nem egy jókora keleti kitérővel kerültek el oda - közép-ázsiai edényekkel keveredve, a jelek szerint évszázadokkal az odakerülésük után rejtették el a földbe. Miért e földberejtések? Köztudott, hogy Európának egy nagyon pontosan körülhatárolható régiójában a 9-10. század során felbecsülhetetlen tömegű ezüstpénzt ástak el. Az Odera és a Felső-Volga, délen a Kárpátok és a kelet-európai sztyeppe, északon pedig Svédország déli része közötti hatalmas területen, ahol nyugati és keleti szlávok, baltiak, volgai és balti finnek, valamint vikingek laktak, százával, tízezrével rejtettek földbe arab dirhemeket. De miért? A legelterjedtebb és legfantáziátlanabb magyarázat a háborús veszélyre való hivatkozás volt - mintha a korabeli Európa más részein, ahol különben ismeretlen az ilyen tömegű kincseiásás, nem lett volna ugyanannyi háborús veszély! Fölmerült azután olyan magyarázat, mely a viking hitvilággal hozta összefüggésbe e kincseket, melyek - eszerint - Odinnak hozott áldozatok lettek volna. Ugyanilyen jellegű az az elképzelés, mely szerint az ÉK-európai dirhemkincsek valójában az óorosz pénzforgalom bizonyságai lennének. A viking teória mellett szóló érveket még csak lehetett találni, de az óorosz pénzverésnek még az ötlete is csak többszörös történeti és módszertani hiba elkövetésével vethető fel. Mindkettő cáfolatául az a kézenfekvő körülmény hozható fel, hogy eleve csak lokális érvényűek lehetnek, egyáltalán nem általánosak, márpedig a kincselrejtés gyakorlata messze túlterjed azokon a területeken, mint ahol vikingek egyáltalán megfordultak és ahová a sokszorosan hipotetikus óorosz pénzforgalom egyáltalán elérhetett. Ugyanilyen korlátozott szemlélet megnyilvánulása lenne arra gondolni, hogy e dirhemek egyszerűen az arabokkal folytatott kereskedelem következményei, a Káma-vidékiek ugyanis prémet, a baltiak pedig borostyánt szállítottak a Kalifátusba. Ez igaz is, csakhogy ez nem magyarázat a kincselrejtés gyakorlatára; minthogy jól tudjuk, hogy Cordobától Mainzon és Prágán, Krakkón át egész Nyugat- és Közép-Európa kereskedett az arabokkal, ott viszont egyáltalán nincsenek dirhemkincsek! Sőt, nem volt ilyen tömeges kincseiásás Kazáriában sem, márpedig ők igazán közvetlen résztvevői, közvetítői és haszonélvezői voltak az Európába áramló közép-ázsiai áruforgalomnak! Bármily furcsa is első hallásra, de minthogy az nyilvánvaló, hogy az arab pénzek Európa minden részében megfor69
