Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

M. G. Ivanova–K. I. Kulikov: Az ősi udmurt mitológia és a Rigvéda

Az udmurt mitológiából hiányzik a hírnök Hermész szárnyas szandálja, Athéné ambróziás talpa, vagyis a hétmérföldes csizma, a repülő szőnyeg, amely képes arra, hogy a szereplőt felvigye az égboltra vagy tengereken-óceánokon keresztül repítse. Nincs Szadko, aki a hajóról egy delfin hátán szállt alá Poszeidon víz alatti palotájába, majd visszatért a hajóra. Az udmurt mítoszban nincs semmi metafizikus, minden tárgyiasult, minden reális. Itt nem szerepel a bőségszaru, amikor a semmiből valami lesz („Szezám, tárulj!"), nincs varázsfegyver, amely sosem téved. De abszolút erővel rendelkezik a metamorfózis törvénye: az Alkotó kívánságára bármelyik lény bármelyik másikká változhat, akárcsak maga az Alkotó-Kaldiszin. Itt minden illuzórikus dolog valóságos, és minden valóságos illuzórikus. Eltérően a görög istenektől, ők teljességgel sérthetetlenek. Többségük - az egy Keremet kivételével - jóindulatú, főként a Világ rendjén fáradoznak, még akkor is, ha eközben fel kell áldozniuk önmagukat. Az egyik ilyen istennő Sundi Mumi, a Nap Anyja, aki kezében tartja az égboltot, hogy fiának az örök utat mutassa. Ennek az istennőnek az alakja számos ezüst halántékcsüngőn megjelenik. Ezek a csüngők őseink ötvösművészetének legmagasabb színvonalú alkotásai. Korai Káma menti eredetüket bizonyítja, hogy régészeink nemrégiben megtalálták ezeknek a csüngőknek egy öntőmintáját. Karcsú nőalakot ábrázolnak, ezüstből öntötték őket és rendkívül vékony, félig átlátszó aranyozás réteggel borították. Granulációt és filigránt is alkalmaztak ezeken a csüngőkön. Az ilyen figurák készítési technológiáját még nem tudtuk teljesen megfejteni. De térjünk vissza az itt ábrázolt Sundi Mumi alakjának szemantikájához. Több népnél ismerjük a Világmindenség és a káoszból a Világrend megteremtéséről szóló mítoszokat, de egyelőre nincs tudomásunk a Nap Anyjáról szóló mítoszról. A védikus mitológia szerint a Világ teremtésekor Purusa feláldozta magát. Értelme fényességes Hold, Szeméből született a Nap, Szájából Indra és a Tűz, Leheletéből lett a Szél. (RV. X. 90. 13.) (Fórizs László fordítása) Ezzel azonban nem fejeződött be a Világ teremtése. A világkáoszból rendet kellett alkotni. A Rigvéda így teszi fel a kérdést: Ki erősítette meg a hatalmas eget és földet, Ki állította pályára a napot, ki az égboltot, Ki méri a teret a levegőben, Melyik istent tiszteljük áldozati itallal? (RV. x. 121. 5.) 49