Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Marosi Ernő: Mai képünk a középkori művészet kezdeteiről Magyarországon

politikai-földrajzi hovatartozása alapján lennének tárgyalhatók a Kárpát-medencét a magyar államalapítást megelőzően lakó népek művészeti emlékei is.

1 Ezek a terminológiai problémák: művészet a Kárpát-medencében, a magyarság művészete, magyarországi művészet látszólag csupán egy valamikor mégiscsak megírandó új magyar művészettörténeti szintézis címadásában és szerkesztésében okoznak majd gondot, valójában azonban a magyarországi művészet kezdetei szempontjából eddig is és ma is a legtöbbet vitatott kontinuitás-kérdésekre vonatkoznak. Ezeket ma gyakorlatilag nem lehet komolyan vitatni, mivel a hazai tudományfejlődés sajátos alakulása, a régészet és a művészettörténet felségterületeinek megosztása következtében fele-fele részben különböző diszciplínákra tartoznak, s így kínálkoznak a megalapozatlan feltevések számára. Pedig a középkori magyarországi művészet történetében, jellegének rekonstrukciójában a különböző irányú kontinuitás-feltevéseknek igen fontos szerep jutott. Az egyetlen kivételt a magyarországi művészet legelső művészettörténeti összképe jelentette. Henszlmann Imre ugyanis egy olyan történetfilozófiai doktrínára alapozta középkori művészettörténetét, amely szerint a művészet fejlődéstörvényei szigorúan érvényesültek, az evolúció fázisai át nem ugorhatók, s ezért a Nyugathoz képest fáziskésésben lévő magyarországi középkori művészet mindenekelőtt az ókeresztény szakaszt pótolta.

2 Ezt a nyilvánvalóan spekulatív tézist az előzmények keresésének reálisabb kísérletei váltották fel. Gerevich Tibor 1938-ban, amikor Magyarország román kori emlékévnek tiszteletre méltóan konzisztens szintézisét megalkotta, s a Szent István-kori kezdetek ábrázolását külön is megírta, az összképben helyet talált a római hagyomány kontinuitásának, a pannóniai kereszténység tradíciójának, s a honfoglalás kori ornamentika tovább élő ízlésének is.

3 Dercsényi Dezső ezt a képet rendszerezte, amikor all. századi magyarországi művészet összetevőit a kőfaragás három, általa markánsan elkülönített emlékcsoportjában ismerte fel: a 10. századi ötvösség motívumkincsére visszavezetett „palmettás" faragványokban, a karoling hagyományból származtatott szalagfonatos díszekben, valamint az akanthuszleveles ornamentikában.

4 Utóbb, nyilvánvalóan a német Vorromanische Kirch enabauten építészeti típuskatalógusának ihletésére arra is kísérletet tett, hogy annak kronológiai keretei között felmutassa a pannóniai keresztény építészeti hagyomány északitáliai kapcsolatokban megnyilvánuló folyamatosságának meghatározó szerepét.

5 A „magyar" és „magyarországi" megkülönböztetésének gyakorlatát elvileg megalapozta: FÜLEP 1951.; FÜLEP 1976, 407-436. - „A centralizmus államjogi verziója": BAKOS 1984, 169. skk.; a többször megismételt koncepció, illetve vádak („étatist model") legutóbb: BAKOS 1993, 53. skk. 2 Henszlmann teóriájának kifejtései: HENSZLMANN 1863, különösen: 32.; HENSZLMANN 1864. Vö.: HENSZLMANN 1876. 3 GEREVICH 1938. 4 DERCSÉNYI 1956 skk. [1970

4

] 5 DERCSÉNYI 1974, 1. skk. 278