Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)
Romhányi Beatrix: Korai egyházak az esztergomi érsekség területén
hoz az érsek engedélyére is szükség volt, aki az új Szt. Márton plébániaegyházhoz csatolta Barátkán kívül Lévát és Vitket. 6 Erre azért volt szükség, hogy az egyház papja megfelelő jövedelemre tegyen szert. Minden bizonnyal az érseknek nemcsak az új templom érdekeit kellett mérlegelnie, hanem annak, vagy azoknak a korábbi plébániáknak az érdekeit is, amelyekhez az említett falvak korábban tartoztak, hiszen azok jövedelme ezután sem csökkenhetett annyira, hogy a pap megélhetését jelentősen befolyásolja. Bármelyik magyarázatot, vagy azok bármelyik kombinációját fogadjuk is el, bizonyos, hogy a plébániahálózat teljes kiépülése nem következett be a 13- század, annak is inkább a második fele előtt. Más adatokból is úgy tűnik, ekkorra volt meg az országban a kellő anyagi erő, hogy szélesebb körben is elterjedjen a német telepesek által már korábban szorgalmazott rendszer, az egy falu-egy plébánia elve. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez teljes egészében sohasem valósult meg, filiális egyházakat a középkor végén is szép számmal találhatunk. E 13- századi fejlődésre két tanulságos példa kínálkozik. Az egyik a Gömör megyei Sánkkápolna esete, mely korábban a turócmelléki plébániához tartozott. A sánkkápolnai nemesek valamikor 1266-1314 között felépítették a helységnek is nevet adó kápolnát, s a 14. század elején kérték az esztergomi érseket, hogy azt nyilvánítsa önálló plébániává. Az érsek fennmaradt válaszában utasítja a gömöri főesperest, hogy védje meg a kápolnát, s a mellette lévő temetőt szentelje fel. Az indoklás szerint a kápolnában már 15 éve működtek papok, az anya egyház pedig távol feküdt. A papok tartós itteni működésére való utalás nyilván azt hivatott igazolni, hogy az új plébánia anyagi alapja megvan, míg az indoklás második fele az egyházi szolgálatok ellátásának nehézségét hangsúlyozza, hiszen a keresztelés és a temetés joga a plébánosnak volt fenntartva. Messzire vezetne annak taglalása, hogy az oklevél szerint a gömöri főesperesnek egy már létező temetőt kellett felszentelnie, a plébánia jogának egyik része tehát már korábban is sérült. Igaz, egyébként is éppen a temetkezési jogról mondtak le könnyebben a plébánosok. A másik példa a Szepességé. Ennek a területnek a történetével többen foglalkoztak már korábban is, egyebek között Fekete Nagy Antal 7 és Körmendi Adrienn 8 , hiszen viszonylag jól ismerjük a betelepítés folyamatát, s a megye mindvégig megőrizte sajátos helyzetét. A területet részben Gömörből, részben német területről, részben pedig Lengyelország felől népesítették be. Egyes vidékei egyházi birtok lévén, ismét más jellegzetességeket mutatnak. Az egyes csoportok magukkal hozták hagyományaikat az egyházszervezet tekintetében is. A gömöri lándzsás nemeseknek Csütörtökhelyen volt az első közös plébániája, melynek patrónusa jellemző módon Szt. László király volt. Falvaikban a későbbiekben sem volt 6 GYÖRFFY 1987, 428-429. 7 FEKETE NAGY 1937. 8 KÖRMENDI 1986, 117-158. 269
