Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Fodor István: A sas szerepe a honfoglaló magyarság hitvilágában

A jakutok hite szerint a sas az egek ura, aki tüzes szemének egyetlen pillantásával előhívja a Napot a sötétséget és hideget árasztó ködből. Ő a tűz ura is, csőrével tollaiból tüzet tud csiholni, a beteg gyógyításakor is csak az tud tüzet gerjeszteni, aki tőle származik (a sámán). Tavasszal ő a természet megújítója, csőrével megtöri a jeget, elűzi a fagyot. Benne vélik a termékenység istenét is. A meddő asszonyok hozzá fohászkodnak a gyermekáldásért, a sas ejti teherbe őket, a születendő gyermeket a sas leszármazottjának tartják. A sas a jakutok legfontosabb totem-állata, sok jakut nemzetség mitikus ősapját tiszteli benne. Ezek sasnemzetségnek nevezik magukat. Ebből a hitből ered, hogy tilos e madarat megölni, vadászni rá. Áldozatokat is bemutatnak néki. Ilyenkor elkészítik a sas képmását, s azt az áldozóhely főhelyére helyezik, hitük szerint ugyanis a képmásba beköltözik az állat szelleme s maga is részt vesz a tiszteletére bemutatott szertartáson. A sas a világ ura és teremtője, s ő a sámánok ősatyja és teremtője is. A jakut monda szerint a sas felfalja a sámánnak kiszemelt gyermek lelkét, egy távoli nyírfára száll, ott tojást rak és azt fészkébe költi, majd a kellő idő letelte után a tojást feltöri, s az onnan kibúvó kisgyermeket a nyírfa alatt álló vasbölcsőbe helyezi. A sas alakja a jakut mondákban szorosan kapcsolódik a szent fához, amely nem más, mint az alsó világban gyökerező, s csúcsával a felső égi rétegekbe nyúló világfa vagy életfa. Hitük szerint az első sámán is e szent fán született, a sas csak a szent fán tudja mesterségére kitanítani a leendő sámánt. A jakut sámánok sátra vagy háza előtt ezért állítják fel a szent fát jelképező ágas oszlopot, amelynek ágain a sámán segítő szellemeinek alakját faragják ki egyfejű sasok képében, a fa csúcsára pedig egy kétfejű sas alakját mintázzák, magának az égi madárnak a képmását. Az első sámán is a nyolcágú szent fán született, amelynek kisebb ágai közt az emberlelkek, a sas gyermekei tanyáztak. Sternberg áttekinti a sassal kapcsolatos hiedelmek egész sorát, rámutat, hogy az égi madár kultusza igen széles körben elterjedt, nem csupán Eurázsiában, hanem az észak-amerikai indiánok hitvilágában is. Az életfa és a sas mitikus összekapcsolása megfigyelhető az ősi indo-iráni mondákban és szövegekben, valamint az uráli és altáji népeknél. Feltűnik e mitikus lény - bár ritkán - nemzetségi tetemként is e népeknél, gyakoribb azonban az az elképzelés, hogy a sas a sámánok totem-őse. A turul-monda kapcsán a magyar szakemberek is felfigyeltek egy kirgiz és egy burját nemzetségi eredetmondára. Az egyik kirgiz nemzetség ősének harmadik feleségét álmában egy uhu termékenyítette meg, akinek ivadékai az uhut ősapjuknak tartották. A burját mondában az istenek által küldött sas egy fa alatt alvó aszszonyt talált, akit megtermékenyített, s az asszony által szült fiú lett az első sámán.

34 A ketek szerint az első sámán maga a sas volt, s ő tanította meg az em31 GYÖRFFY 1993a, 40.; DIÓSZEGI 1962, 31-32. - A török nyelvű népek nemzetségneveinek újabb vizsgálata arra is fényt derített, hogy a sus tótem-ősként való tisztelete jóval szélesebb körben volt elterjedve valaha, mint azt Sternberg feltételezte, megfigyelhető volt például az altájiaknál, türkméneknél és a baskíroknál is. Ld. NÉMETH 1991, 67-71.; NÉMETH 1970, 229-235. (E dolgozat újabb kiadása: NÉMETH 1990, 230-236.) 148