Fülöp Éva Mária – Kisné Cseh Julianna szerk.: Magyarok térben és időben. Nemzetközi Hungarológiai Konferencia. Tatabánya-Esztergom, 1996. május 28-31. (Tudományos Füzetek 11. Tata, 1999)

Klima László: Finnugorok a korai történeti forrásokban

2. A FORRÁSOK HÉRODOTOSZTÓL TACITUSIG A finnugor népek több ezer éves történetük során mindig az eurázsiai erdőövezet lakói voltak. A magyarság kivételével ma is ott laknak. Ez a földrajzi környezet távolesett az emberiség fejlődésének gócpontjaitól. A délebbi, fejlettebb kultúrájú népek azonban tartották a kapcsolatot az erdőövezet lakóival. Információkat szereztek róluk és tólük, amelyeket írásban is rögzítettek. A legkorábbi, feltehetőleg finnugor etnikumokat is említő források a görög világból származnak, a Kr. e. 5. századból. A finnugor népek kapcsolatai déli eredetű népességekkel régészetileg is dokumentálhatók. A Kr. e. III. évezredtől kezdve egymás után jelennek meg területük déli peremén a fatyjanovoi, a balanovoi, az abasevoiés a gerendasíros kultúra körébe tartozó népek. Ezen régészeti kultúrák népességét indoeurópainak tartják, azon belül is legvalószínűbb az ősiráni körbe való tartozásuk. A déli eredetű pásztornépek átadták állattenyésztési ismereteiket a finnugoroknak, ugyanakkor az új területekkel, etnikumokkal való megismerkedésük által az ő világképük is tágult. Ismereteiket továbbadták déli rokonaiknak, s azok részeivé váltak az Európa keleti végein és Ázsiában élő ősindoeurópai népesség folklórjának. Ez a kulturális hagyomány megőrződött az ókori Irán és India irodalmában.

18 Lényege úgy foglalható össze, hogy észak felé haladva az utolsó népeken túl magas hegy vagy hegység található, annak közelében pedig egy óceán, s ezen a területen zord időjárás uralkodik. A nappalok és éjszakák változása is más rendszert követ: évente egyszer van napkelte és napnyugta. E mesebeli hegy körül járnak az égitestek, s a hegyen túl egy másik világ kezdődik, ahol örök boldogságban élnek az emberek. Ennek a hagyománynak valós elemeit évtizedek óta próbálják kihámozni a kutatók. Az nyilvánvaló, hogy az északi sarkkörhöz közeli területekről hordoz információkat, de már a mitikus hegy vagy hegység azonosítása problematikus, többféle nézet ismert ezzel kapcsolatban. Számunkra ez a hagyomány azért jelentős, mert olyan területeket említ, ahol finnugor népek élhettek. Az északi területekről szóló tudásanyag azonban nemcsak az óind és óiráni irodalomban maradt fönn, hanem a szkítáknál, s a szkíta hagyomány felkeltette a Fekete-tenger melléki gyarmatvárosokban és azok körzeteiben a szkítákkal mindennapos kapcsolatban lévő görögök érdeklődését. Voltak bátor emberek, akik útrakeltek, hogy személyes tapasztalatokat szerezzenek az északi vidékekről, mások pedig pontosan lejegyezték, amit hallottak. Aki útrakelt a mesék birodalmába, az Ariszteász volt, aki pedig mindent lejegyzett olbiai látogatása alkalmával, azt úgy hívták: Hérodotosz. Hérodotosz munkássága nagy jelentőségű volt az ókori történeti, földrajzi irodalomban. Információit évszázadokon át másolták, alakítgatták az utódok, olykorolykor hozzátéve valamit. Ezeknek a műveknek közös jellegzetessége, hogy a szkítákról írván szót ejtenek északi szomszédaikról. Közöttük sejthetünk finnugor néBONGARD-LEVIN-GRANTOVSZKIJ 1981. 12