Somorjai József szerk.: Híres iskolák, neves pedagógusok. Az azonos címmel megrendezett nemzetközi iskolatörténeti konferencia előadásainak anyaga. Tatabánya, Esztergom, 1994. április 12-13. (Tudományos Füzetek 10. Tata, 1994)

Korreferátumok 1994. április 13. - Dr. Csicsay Alajos (Párkány): A párkányi iskolák története és mai helyzete

vák nyelvű nyolcosztályos tagozatot nyitott, 1992-ben pedig Mokos András a szakmunkásképző volt igazgatója alapított kereskedelmi magánakadémiát. Ebbe az iskolába a 8. osztályból és gimnáziumi érettségi után jelentkezhetnek tanulók. Sajnos kedvezőtlen helyzetbe kerültek nálunk az óvodák. A 28—30-as lét­számú csoportok jóval kisebbek lettek, ami magában nem lenne baj, hiszen a gyermekek száma csoportonként még mindig meghaladja a húszat, ám az érsekújvári oktatásügyi hivatal pénzhiány miatt kénytelen egyes csoportokat összevonatni, sőt óvodák bezárására is sor kerül. Mint előbb már elmondtam, az alapiskolák évtizedeken át tanteremhiánnyal küszködtek, ez a probléma most áttolódik a középiskolákba és leginkább a gimnáziumot fogja terhelni. Befejezésül megjegyezném, e rövid helyi jellegű áttekintés csak a tény­anyaga alapján szól Párkányról. Ahogyan itt vergődött az oktatásügy egy évszá­zadon át, ugyanilyen volt a helyzete egész Dél-Szlovákiában. 169

Next

/
Thumbnails
Contents