Somorjai József szerk.: Híres iskolák, neves pedagógusok. Az azonos címmel megrendezett nemzetközi iskolatörténeti konferencia előadásainak anyaga. Tatabánya, Esztergom, 1994. április 12-13. (Tudományos Füzetek 10. Tata, 1994)

Korreferátumok 1994. április 13. - Dr. Müllerné dr. Seres Ágota (Esztergom): Az esztergomi tanítóképző elmúlt másfél évszázada különös tekintettel a diákéletre, az önképzőkör működésére a századforduló idején

Az önképzőköri élet kiemelkedő eseménye volt minden évben a díszgyűlések szervezése. Az alapszabály előírta, hogy az egyik gyűlést egy kiváló író vagy költő emlékének szentelik. A műsort a diákok állították össze: közös ének, zene, énekkar, e különböző hangszerkíséret tette ezeket emlékezetessé. A műsorok színességét és színvonalát emelte az 1894-ben megszületett határozat: "... ezentúl zene és énekkar fog az önképzőkörben működni, melynek megalakítására és vezetésére Straffer 2. éves növendéket egyhangúlag választottuk meg" — írták a jegyzőkönyvben.

14 Az 1901/02-es tanévben megalakult a választmány, osztályonként háromhárom tanuló képviseletével. "Feladatuk, hogy az ifjúság eszméit, vágyait és kívánságait a választmányi gyűlésen szóba hozzák és ott azokat a vezérelnök úrral közösen megbeszélve esetleg megvalósítsák; viszont a vezérelnök netaláni újításait szintén a választmány elé hozza, hogy így tudhassa, miként fogadja azokat az ifjúság. Azonkívül az ünnepélyek programjának megállapítása szintén a választmány feladata".

15 Néhány évvel később a vezérelnök "... a választmánnyal úgy állapodik meg, hogy ezentúl az önképzőkör rendezi az ünnepségeket".

16 Milyenek voltak az ünnepélyek, a műsorok? A diákok nagy gonddal készülődtek, hiszen társaik mellett ilyenkor jelen volt az érsek és a tanári kar az igazgatójukkal az élen. Ezért színvonalas műsorokat állítottak össze szavalatokkal, énekkel és zenével kísérve. Főként klasszikus szerzők közül válogattak és irodalomban és a zenében egyaránt. Több alkalommal előadtak színdarabot is. A díszgyűlések neves írók, költők személyéhez, történelmi eseményekhez és személyiségekhez, évfordulókhoz és egyházi ünnepekhez kapcsolódtak. Hagyománnyá vált ezen kívül az érsek és az igazgató névnapjának megünneplése is. Vaszary Kolos 1901-ben így szólt hozzájuk: ne a hercegprímást ünnepeljék "...ne pusztán a magas méltóságot tekintsék benne, hanem a munkás életét vegyék példaképül... mert nagy feladatok várnak Önökre is. Hivatva lesznek lerakni és megszilárdítani azokat az alapokat, amelyeken egy tiszta erkölcsű vallásos nép, egy hatalmas, boldog, keresztény Magyarország fog emelkedni. És meglehet, hogy munkájukat elismerés és az anyagi javakra való kilátás minden reménye nélkül kell majd teljesíteni. De ne féljenek és ne csüggedjenek... A lelkiismeret nyugalma és munkájuk gyümölcse lesz jutalmuk. És ez a legszebb!... A keresztény tanító, ki az egyház jobb keze, segítő társa abban a küzdelemben, melyet a hitében megingott, reményében elgyengült és a szeretetben megfogyatkozott társadalom megmentése érdekében kifejt — ez a mostani idők szükséglete"

17 Dr. Kováts Kálmán igazgató így köszönte meg a megemlékezést "... büszke vagyok, hogy Önök növendékeim... büszkék lehetünk arra, hogy ily tanítókat bocsáthatunk ki majdan az életre, honnan Önök viszont hálával tekinthetnek vissza arra az intézetre, ahol kiképeztetésüket nyerték."

18 A diákokra mindig nagy hatást gyakorolt a vezérelnök személye. Bár a vitákat ő vezette, mégis hagyta szabadon a vélemények formálódását, általában csak zárszót mondott. Elgondolásait — az alapszabály szellemében — az alakuló 150