Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)

1993. szeptember 28. Korreferátumok - Bolykiné Fogarasi Klára (Néprajzi Múzeum, Budapest): „Érték a fotóban” – a néprajzi fényképezés korai időszakában

A sokrétű, összetett valóság a maga érzékletességében, plaszticitásában jelenik meg - s ez nem csupán mint atmoszférateremtő képesség vagy szempont értékelhető - de ráirányítja a figyelmünket a rész és egész viszonyára, összefüggéseire. Kimondva-kimondatlanul a 19. sz. második felében életbe lépett egy új elv: hogy létezik egyfajta képi igazság. A fotó tömegessé válása tette nyilvánvalóvá jóval később, hogy a fogalmi gondolkodás és a vizualitás nem ugyanaz. A ,jzem nyelve" ugyanúgy önálló, sajátos nyelv - amely szavakkal csak körülírható, de verbálisan le nem fordítható. Ezért a fénykép olyan dokumentum, amely semmi mással nem helyettesíthető vagy pótolható. A fotó által teremtett képi világ is jelentésrétegekkel bíró struktúra, amely konkrét utalásokat tartalmaz a történelmi, társadalmi-gazdasági, hétköznapi vagy az egyén személyes létére vonatkozóan. Sőt ma már az is nyilvánvaló, hogy a kifejezetten „művészi" jellegű látványokkal szemben - tömegméretekben nagyobb igény mutatkozik a hiteles részletgazdag, tényfeltáró képek iránt. A változó lét tünékenysége a fotó által leköthető, megragadható, rögzíthető, elraktározható. A fényképezés és az idő viszonya azért is kerül olyan gyakran szóba, mert kapcsolatuk több szempontból meghatározó: a látványban a pillanat konzerválódik - sőt jó fotó esetében „sűrűsödik"; másrészt a megszokott, kronologikusan átélt idővel szemben egy más minőségű idővel szemben egy más minőségű időélményben van részünk (miközben fényképet szemlélünk) az idősíkok egymásratorlódnak; a jelenlevőség érzése saját világunkban s a fotó ábrázolta térben s időben egyidejűleg hat. Az idő megkettőződik sőt többszöröződik (hiszen vizuális emlékezetünk további képeket hívhat elő). Fentiek legfontosabb tanulságai a vizuális kultúra kutatói számára - amit a fényképek vizsgálatakor mindig szem előtt kell tartanunk -, hogy a fogalmi gondolkodás és a vizualitás eltérő stuktúrák, s ennek megfelelően a fényképeket - mint a valóság ábrázolásának sajátos törvényekkel rendelkező műfaját - kell vizsgálnunk. Másrészt - ezen belül - egy néprajzi szempontú vizsgálat tanulságokkal szolgálhat pl. a fotótörténet vagy a fotótörténész számára és viszont, de még hasznosabb, ha minden esetben a képi igazságból indulunk ki - amely meghatározó és mindenek fölött áll -, s ennek figyelembevételével összetett szempontrendszerek, s korszerű módszerek alkalmazásával, minél nyitottabban - mindenfajta szakmai elfogultság nélkül - közelítünk a képekhez. A Néprajzi Múzeum magyar vonatkozású történeti fotóanyagának vizsgálatát - a részletkutatásokat - tekintve először a paraszti modellek és a fényképezés viszonya c. témakörről essék szó. (I.) A néprajztudósok mint amatőr fényképészek munkáit vizsgálva először Orbán Balázs megjegyzéseire kell utalnunk: (8.) ő a 19. sz. 60-as éveiben járta s fényképezte Erdély falvait, s leírta a falusiak viselkedését: tartózkodását, máskor félelmét a fényképezőgéptől. (Hasonló tapasztalatokról számolt be a 19. sz. közepén Veress Ferenc, s a századfordulón Vikár Béla.) A félelmek okára nem derült fény, ha a fényképész nem ismerte a paraszti gondolkodásmódot - ilyenkor merő furcsaságként ítélte meg a jelenséget (Veress 130