Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)
1993. szeptember 27. Korreferátumok - Pető Ernő (Dobó István Múzeum, Eger): Régi egri képekről
A gyűjtemény mintegy 80 db üvegnegatívot is tartalmaz, melyek döntő többsége századelős városábrázolás, illetve szobabelsőket, enteriőröket bemutató negatív. A városábrázolásokkal jutottunk el a gyűjtemény számarányát tekintve legjelentősebb típusához. Múlt század végi pozitív papírképektől, üvegnegatívokon át egészen az 1970-es évekig igen sok városábrázolás van a birtokunkban. Jóllehet ezek döntő többsége a Horthy-korszaktól a közelmúltig terjedő időszakban keletkezett, mindenképp ki kell térni néhány századfordulós felvételre, s két akkor élő és működő fényképészre. Az egri fotózás elindítója volt Kiss József fényképész, akinek életéről ugyan keveset tudunk, de azt bizton állíthatjuk, hogy az 1890-es évek végén állandó műtermet tartott fenn Eger városában, a Káptalan utcában. Abból, hogy a fényképezést főállásban művelte, már képet alkothatunk a megrendelők igényeiről, a fotóztatás elterjedtségéről. Legrégebbi fennmaradt képét 1897-ben készítette. Ez az egri főutcát ábrázolja; sárosan, kocsistól, járókelőstől. Azt, hogy a fényképezés mégsem lehetett mindennapos dolog, mutatja, hogy valamennyi gyalogos megállt s felénk tekintve nézi, mit csinál Kiss azzal a masinával. E felvétel a legrégebbi fennmaradt egri fotó. Bár múzeumunk őriz - elsősorban a családi képek és az albumok felvételei között - régebben készült fotókat, azonban ezek vagy külhoni területeken (Németország, Ausztria), vagy a felvidéki nagyvárosokban (Kassa, Besztercebánya, Eperjes) készültek. Sajnos, Kiss Józseftől a már említett képen kívül csak néhány városi- és személyábrázolás maradt fenn, így munkásságának egészéről, méreteiről ma még nem adhatunk végleges képet. A városábrázolásoknál kell említést tenni a műfaj helyi klasszikusáról, Steinhäuser Ágostonról. Steinhauser Ágoston az egri felső jómódú rétegekhez tartozott, a város frekventált helyén, a Kossuth tér (a mai Dobó tér) sarkán lévő polgári lakóház emeletén lakott, s háza földszintjén ruhaüzletet és varrodát működtetett. A helyi kör és társasági élet központi figurája volt. Egyéb tevékenységei mellett amatőr fényképészként működött. Számos üvegnegatívot készített, melynek egy része fennmaradt. (6.) Mivel megtehette, hogy nem megrendelésre dolgozott, így témaválasztása is igen szerteágazó lehetett. A fontosabb épületek, utcák^megörökítése mellett találunk családi fotókat, életképeket, szórakozó, mulatozó társaságot, sőt legérdekesebb felvételén egy autóbalesetet örökített meg, még a botkormányos időkből. A gyűjteményben már számarányuknál fogva is kiemelt szerepet játszanak a személyeket ábrázoló fotók, családi fényképek, csoportképek, albumok. Ezek fontos történeti forrást is képezhetnek, túl az öltözékből levonható, társadalmi hovatartozásra vonatkozó következtetéseken, a kiegészítőkön (hajviselet, övek, tárgyak) át, egyéb járulékos elemeken keresztül még a jellemre és a gondolkodásmódra is következtethetünk. Gondoljunk csak arra a tényre, hogy nemcsak századunk 60-as éveiben, hanem a múlt század végén is szemléleti politikai hovatartozást fejezett ki a szakáll viselete. (A Kossuth-szakáll viselői, kontra az anglomán Wekerle Sándor borotvált arca.) A legújabbkori történeti fotódokumentációs gyűjtemény fontos elemét képezik, s értékes forrásként fognak szolgálni a kádárizmus alatt a helyi párt és gazdasági vezetők által proletkultos szellemben összeállított albumok. A fotó naturalizmusa 89
