Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)
1993. szeptember 27. Korreferátumok - Erdélyi Péter (Tari László Múzeum, Csongrád): Egy csongrádi fényképész, Lőcsey Árpád rendhagyó vállalkozásai
elvet követve. Vannak olyan fényképek, amelyeken a gépek a főszereplők, és a rajtuk dolgozó nők természetesen végzik munkájukat, és vannak olyanok is, amelyeken a munkások mindegyike a lencsébe néz; ezzel a kissé esetlen pózzal vagy a fényképész vagy a megrendelő - valószínűleg személyessé kívánták tenni a fotót. (15.) Míg az albumba kötött képek azonosítása egyértelmű, addig - sajnos - a többi üzemfotója anonim. A több szem többet ismer fel módszere az egyetlen járható út ahhoz, hogy azonosítsuk őket. Lőcsey utolsó nagyszabású vállalkozásának az időszaka a második világháború utáni másfél évtized volt. Ugyanis ezekben az években kereste fel a Csongrád környéki és - utazó ügynöke által - a kisebb lakosú baranyai falvakat (16.) azzal a céllal, hogy fényképreprodukciók felhasználásával készíttessék el a helység hadviseltjeinek tablóját. A megrendelések és a fényképek begyűjtése valószínűleg nem kis munkát jelentett faluról falura, családtól családig járva, de a fáradságot megérte, mert több tucat községből többezer megrendelést kötöttek, és a tablóra kerülők fényképeinek száma is hasonló nagyságrendű. Hősi halottak, eltűntek, hadifoglyok jól adatolt fényképei alkották a tablók nyersanyagát. Lőcsey feladata a reprodukciók elkészítése és a tablók megszerkesztése volt. Hogy minden megrendelésnek nem tudott eleget tenni, azt jelzik a nála maradt fényképek (a képeslap formátumú műtermi katonafotóktól a különböző méretű amatőrképeken át a civil fényképekig). Ezek különleges értékét adatolásuk adja. Ugyanis a hátoldalukon a néven, a helységen kívül feljegyezték a hősi halál időpontját, a hadifogság adatait, valamint a megrendelő eyéb kívánságait, például azt, hogy a tablón ki mellé kerüljön a katona, vagy azt, hogy az eredeti fényképet miképpen változtassák meg, milyen rendfokozattal lássák el, illetve ilyen kérés is akadt: a tábori csendőrről vegyék le a sapkát; ez az óhaj - a kort ismerve, a 40-es évek végén és az 50-es években vagyunk - nagyon is indokolt. (17.) így vált minden elkészült tabló egy kis emlékművé azoknak a hadviselteknek állítva, akiknek azokban az években valódi emlékmű nem állíttathatott. A felületes vizsgálódó azt hihetné, hogy ezt a munkát, ha nem is illegálisan, de legalábbis rejtezve lehetett végezni. Ennek a sejtésnek mond ellent több olyan köszönő levél is, amelyeket a tablót készíttető falvak vezetői írtak még a 60-as évek elején is Lőcseyhez, például Lászlófalváról a vébe titkár 1961-ben a mestert dicséretben részesítette a 38 hősi halottról készített művészies kivitelű tabló elkészítéséért, amit a községházán is elhelyeztek. (18.) Természetesen Lőcsey sem maradt hálátlan megrendelőihez: az eredeti tablókat felajánlotta községeknek, a sokszorosított tablók árbevételének 10 %-át a hadigondozottak segélyezésére ajánlotta fel. (19.) Ekképpen lettek Lőcsey közreműködésével mások által készített fényképek történelmi emlékké. Élete utolsó évtizedében a fényképésziparosok robotos munkáit végezte: portrékat és reprodukciókat készített. Lőcsey Árpád csongrádi fényképész munkássága csak egy kis morzsája a magyar fényképészipar történetének. Hozzá hasonló vállalkozói valószínűleg sokan voltak a fényképész mesterségnek. Nem szabadna elfeledkeznünk róluk, 69
