Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)

1993. szeptember 27. Korreferátumok - Kovács Id (Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest)

s az ábrázolás így az 1870-es években ismertté vált. A Szana Tamás szerkesztette Koszorú, Klösz György másolataként tette közzé a képet 1879. évi 1. számában, Kertbeny Károly: Petőfi arcképeiről című írása illusztrációjaként. Ezt követően a daggerotípia sorsáról nincs tudomásunk, az 1920-as, majd 40-es években már köztudomású, hogy elveszett vagy lappang. 1948-49-ben bukkan fel újra. Rózsa György, aki Petőfi dokumentumok után kutat, Hatvány Lajos révén jut el a Beliczay családhoz, akiknek címét találomra a telefonkönyvben keresi, s szerencséjére meg is találja. A hajdani katonaorvos azonos nevű unokája, dr. Beliczay Imre fővárosi tanácsnok lelkesen veti bele magát a becses ősfénykép keresésébe, átkutatja a családi hagyatékot, s mindenki meglepetésére megtalálja, s hozza a dagerrotípiát. Dr. Beliczay hazafiúi kötelességének érzi, hogy az ereklye közkinccsé váljon, s ezért a Petőfi Háznak adományozza. Escher Károly, aki évekkel később Mihályfi Ernő kultuszminiszter személyes közbenjárására kapja meg a megbízatást a Petőfi dagerrotípia restaurálására, így emlékszik vissza a kép állapotára: „Végül pince, padlás, sok ócska láda átkutatása után előkerült egy kb. 7x10 cm nagyságú daguerrotypia, egy kis ezüst lapocska összetörött üveg alatt. De milyen állapotban! Csupa por, piszok, penész, üvegtörmelék. A képet alkotó ezüst felület teljesen feketére oxidálódott, úgy hogy az első pillanatban csak annyi volt bizonyos, hogy egy dagguerrotyp képet találtak, de hogy ez Petőfi fényképe volna, azt semmi sem bizonyította." (Fotó, 1956. szept. 5. Escher Károly: Petőfi igazi arca.) Idézett cikkében Escher említi a kutatót is, de Rózsa György nevét, aki 1949-től máig a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, és most segítségemre volt a történtek rekonstruálásában, tévesen Rózsavölgyi Györgyként jegyzi le. A daggerotípia restaurálását - melynek menetét nagy vonalakban olvashatjuk a cikkben - Escher Károly 1956 tavaszán végezte el, láthatóvá téve az addig kivehetetlen képet. Máig vitatott a daggerotípia felületén látható durva dörzsölések, karcolások eredete, többen Escher nem teljesen szakszerű beavatkozásának következményét látják benne. Egyébként Escher Károlynak nem sikerült tökéletesen konzerválnia a képet, az oxidáció a lemez szélétől jól láthatóan terjed a kép belseje felé. Kertbeny Károly fentebb már említett 1879-es, a Koszorúban közzétett írásából tudjuk, hogy Jókai Mór emlékezete szerint 1848-ban a Ferenciek terén működő fényképésznél készült egy másik daggerotípia is, egy csoportkép, amelynek szereplői Bulyovszky Gyula, Nyáry Albert, Jókai Mór, Vasvári Pál és Petőfi Sándor voltak. A kép nyomtalanul eltűnt, sem nyomtatásban, sem reprodukcióban nem ismeretes. A Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfién kívül további 4 dagerrotípiát őriz, ezek az alábbiak: Kossuth Lajos, Kossuth Lajos és Pulszky Ferenc (J. J. Hawes felvételei, 1852. Boston, USA), Reményi Ede (Stelzner felvétele, 1849. december, Hamburg), valamint Petőfi barátja, Miklós Miklós tordai református lelkész és családja (Ismeretlen fényképész felvétele, 1848.). Valamennyi dagerrotípiánkról, Escher Károlynak köszönhetően jó minőségű, még az 50-es években készített reprodukciókkal rendelkezünk. Fotótörténeti ritkaság, és igen jó állapotú Tiedge 1855-ös, mívesen színezett felvétele Horváth Árpádról, s talbotípiája ugyanebből az évből az idős Vörös27