Somorjai József szerk.: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia előadásainak anyaga. Tata, 1993. szeptember 27-28. (Tudományos Füzetek 9. Tata, 1994)
1993. szeptember 28. Korreferátumok - Reznák Erzsébet (Kossuth Múzeum, Cegléd): Fényképek a ceglédi Kossuth Múzeumban
azonosításhoz! De a képen látható háttér, a kellékek, a felvétel technikája, a beállítás módja, a kidolgozás minősége, a modell viselete, személye mind olyan tájékozódási pont, amely nélkülözhetetlen ehhez a munkához. A ceglédi műterem Az üzleti vállalkozás sikerében vagy sikertelenségében jelentős része volt a megfelelő helyen álló, megfelelő berendezésű műterem kiválasztásának. Aki boldogulni akart, szem előtt, lehetőleg a főutcán vagy forgalmas helyen nyitotta meg üzletét. A hirdetésekből az derül ki, hogy a Ceglédre települő fényképészek nem építettek és nem rendeztek be mindenkor új műtermet, hanem bérbevették az éppen gazdátlanul állót (1.) A tulajdonos személye tehát ritkán változott, nem úgy a bérlőé! Olyan példa is akadt, hogy a bérlő további „albérlőnek" adta ki a műtermet, miközben maga újabb tevékenységet választott. Ezért gyakori eset, hogy a műterem, függetlenül a bérlő személyétől, egész fennállása alatt az eredeti tulajdonos nevét viselte. Pl. Száger M. fényképészeti és festészeti műterme, Zoltán fényirda. A bevált szokások közé tartozott az is, hogy fantázinevet kapott egyegy műterem s így öröklődött, pl. „Battyány", „Danica", „Hungária", „Adelia" (2.) Mindkét elnevezési módnak ugyanaz az oka: a folytonosság, az azonosíthatóság, a fölismerhetőség garanciáját kívánták így biztosítani a fényképészek. Fontos támpontot jelentett a megrendelőnek a pontos helyszín megjelölése: pl. Népbank udvar, a Gombos ház, Rákóczi út-Szegfü utca sarok. (3.) Ugyanígy alkalmazták megkülönböztetésül a ház tulajdonosának nevét is: pl. Havorka-féle ház, Unghváry-féle ház. Mivel azonban az egyes műtermek „vándoroltak", azaz mindenestül települtek át egy újabb telekre vagy a bérlő idővel újabb műterembe költözött, a legtöbbször együtt jelennek meg a fenti adatok a hirdetésekben vagy a fénykép hátlapján. Azaz: a műterem- vagy telektulajdonos neve, a bérlő neve, az utca neve, a házszám. Sajnos, mindezek ellenére sem könnyű eligazodni a korabeli helyszínek között, hiszen az utcák, terek, házak, intézmények gyakran cserélnek nevet, átalakulnak, vagy eltűnnek, feledésbe merülnek, esetleg teljesen megújulva támadnak fel újra. Helybeli műteremről eddig - egy tervrajzon kívül - ábrázolás még nem került elő, így csak a visszaemlékezések alapján képzelhetjük el egy fényképész műtermét. (4.) Ezek szerint Cegléden 1923-ig a fényképészeti műterem (fényirda) fából ácsolt barakkot jelentett, üvegtetővel, észak felé nyitott vagy üveges fallal. A világításról, fűtésről alapvetően a természet „gondoskodott", bár a fényképész is igyekezett befolyásolni a fényviszonyokat. Derítő függönyökkel, magnéziumlámpával, ívlámpával, majd villannyal járult hozzá a természet adományához. (5.) A fűtésről sem feledkezhetett el, ha télen akart dolgozni, hidegben nem fogadhatta a kuncsaftokat. Minőségi különbséget jelentett a fűthető műterem, ezért került a magát ajánló hirdetésekbe a büszke kijelentés: „Állandóan jól fűtött műterem..." (6.) Lépjünk beljebb a műterembe! Fontos volt a jó háttér. A képeken leggyakrabban festett, polgári, ritkán arisztokrata jellegű lakásbelsők láthatóak, ablakkal, drapériával, képekkel (7.). A legtöbb képen bútor (székek, padok, asztalok, virágállványok), szőnyeg is látható. 159
