Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

Ezután a különféle stílusoknak együtt kell élni-halni, akár a sziámi ikreknek. Lehet, hogy egészen új esztétikára kell berendezkednünk. A megtévesztő történelmi átértékelések az utóbbi időben nem ritkák. Az eset azonban nálunk most egészen más: először röhögték, és a bolondok házába utalták a huszadik század művészetét, most pedig, íme, ősi leszármazási családfát kap. Germán szél lengedez felénk. Egyszer már a müncheni iskola romboló szellemével megismerkedtünk — semmi kétség, majd meg fogunk ismerkedni egyéb művészi fajelméletekkel is. Azonban: a művészet mindig az a szellemi torna volt, ahol a képek maradtak győztesen a porondon — a szavak soha! Tehát nem hallgatok meg senkit — de megnézem a képet. A mozgósított képtárak még ismét visszakerülhetnek régi helyükre. Csak a stráfkocsik lesznek mások. * De gyerünk tovább. Csak nemrég olvastunk egy rejtélyes kultuszkommünikét, mely mint tervezet, reformnak van elkeresztelve, hangzik pedig így: "úgy a képzőművészet, mint az iparművészet terén alacsonyabb oktatási típus megteremtésére gondol a kultuszkormány"Ez a jövő Magyarországnak szól. Hogy ez az alacsonyabb oktatási típus majd milyen végleges formát kap, persze most nem tudhatjuk, de mivel itt a puszta szándék is megdöbbentő, nem árt elibe harangozni, mint a jégverésnek. Közeledik — most kell tehát róla beszélni. Lehet, hogy a fogalmazás szerencsétlen. Azonban ma a meglepetések korát éljük, és a legbizarabb öüet is máról holnapra élő alakot ölthet. A lényegre nézve pedig tökéletesen mindegy: ipariskolákról vagy festőiskolákról van-e szó. Mi hozta világra ezt a gondolatot, nem tudjuk; lehet, hogy a művészeti büdzsé könnyítését célozza, de az is lehetséges, hogy egy nagyobb szabású terv bejelentése. Ha azonban megvalósul, nemcsak mérsékeltebb költségvetést — de egy vasat sem ér. Ezért kár erőlködni — ezt meg kellene akadályozni; hisz' köztudomású, hogy az alacsonyabb oktatási típus önmagától létezik, tenyészik és virul, mint a bogáncs — gyümölcse pedig: a dilettantizmus és a giccs. Művészet csak egyféle van: elsőrangú, elitművészet — és ezért és csak ezért érdemes valamit tenni és áldozatot hozni; másodrangú, garasos művészet nincs, alacsonyabb oktatási típussal egyszerre a művészeten kívül állunk, mert ez már a tömegízlés kultusza, a művészkulik kitenyésztése, a művészet aláértékelése. Inkább semmit! Ha alacsonyabb oktatási típus is jó, kérdezem, a szellemi devalválás mellett mi szükség volna elsőrangú műgyűjteményekre, múzeumokra, képkiállításokra, múzeumigazgatókra; vajon nem volna elegendő az alacsonyabb oktatási típusokhoz egy-egy altiszt vagy retusőr, aki ízlésben és szakértelemben közelebb áll a 169