Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

náljon elhasznált formákat úgy és annyiszor, ahogy tetszik, — csak az utánzás tilos. Mi nem állapíthatjuk meg, hogy a felhasznált tradíció nelyik legyen: görög, gótikus, reneszánsz, primitív, barbár? vagy talán mind összekeverve, mint a kol­dustarisznya. A történelmi, művészi hagyományok mind önálló és külön-külön világnézetekből fakadt stílusok, és nem naturalizmusok. Hát mit csinálhatna egy mai naturalista mindezekkel a stílusokkal: a görög hedonista, a reneszánsz fél hellász, fél keresztény, a gótikus aszkéta világszemlélet. Talán nem gondolja senki, hogy pl. Michelangelo barokkját sürgősen folytatni, fejleszteni és kiegé­szíteni kellene! A másik: a kép lényege, úgymond, nem változik. Kétségkívül a képnek is megvannak a maga törvényszerűségei; azonban mint minden törvény, úgy ez is változó. Amint megváltozik a természetlátás és elképzelés, megváltozik a kép; és amint megváltozik a kép, átváltozik a szép: tehát sem a kép lényege, sem a szép fogalma és érzése nem állandó. A barlanglakók nyolclábú bölényei, antilopjai, melyek minden térszerűség nélkül egymás hegyén-hátán lógnak — noha erősen naturalisztikus ábrázolások —, másként mutatják a kép lényegét, mint például az egyiptomi hieroglifek, a katakombák szimbolikus ábrázolásai, vagy egy ónémet szárnyas oltár, vagy Picasso stb. * A cikk tehát, mint láttuk, a művészi újjászületés útjainak és lehetőségeinek tagadása. Ezek a támadások a szellem szabadságát, az evolúciók természetes rendjét összetévesztik az anarchiával, de mint benső használatra szántak, nem hiszem, hogy az új problémákra hatással lennének itthon, miután elfogultak, en­nélfogva kifelé sem exportképesek. Nem hiszem továbbá, hogy a műbarátokat gondolkodóba ejtették volna, vagy csak egy festőt is elhódított volna a modernek „táborocskájából". Talán fel akarta hívni a figyelmet a konzervatívok gőgös, csorbítatlan erejére, hogy a megújulás csakis őrajtuk keresztül lehetséges. De ki hiszi, hogy neo­klasszikus pajzsmirigyekkel meg lehet fiatalítani a konzervativizmust. A jó, öreg klasszicizmust fel lehet tálalni újra — nem ez volna sem az első, sem az utolsó kísérlet —, de kétlem, hogy ez döntő és állandó szerepet játszhatna a modern művészetben — vagy éppen a naturalisták javára. A mai küzdelem: a materiális naturalista festészet tagadása, tehát a művészet immaterializációja. Ez a művészet tényleg: itt van, él és átváltoztatja az ízlést. Kiállta a legcini­kusabb, a legértelmetlenebb kritikákat, tehát senki kedvéért sem hajlandó meg­szűnni, míg küldetését be nem végezte. Elfogulatlan bírája csak a jövő lehet. A konzervativizmusnak pedig meg kell szokni, hogy kiélt gondolatok meg­halnak, dacára, hogy sokan elhasznált gondolatokat gyűjtenek. A konzervativizmusnak van egy mindennél hatalmasabb ellensége, mely vé­gezni fog vele — az idő. 96

Next

/
Thumbnails
Contents