Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

náljon elhasznált formákat úgy és annyiszor, ahogy tetszik, — csak az utánzás tilos. Mi nem állapíthatjuk meg, hogy a felhasznált tradíció nelyik legyen: görög, gótikus, reneszánsz, primitív, barbár? vagy talán mind összekeverve, mint a koldustarisznya. A történelmi, művészi hagyományok mind önálló és külön-külön világnézetekből fakadt stílusok, és nem naturalizmusok. Hát mit csinálhatna egy mai naturalista mindezekkel a stílusokkal: a görög hedonista, a reneszánsz fél hellász, fél keresztény, a gótikus aszkéta világszemlélet. Talán nem gondolja senki, hogy pl. Michelangelo barokkját sürgősen folytatni, fejleszteni és kiegészíteni kellene! A másik: a kép lényege, úgymond, nem változik. Kétségkívül a képnek is megvannak a maga törvényszerűségei; azonban mint minden törvény, úgy ez is változó. Amint megváltozik a természetlátás és elképzelés, megváltozik a kép; és amint megváltozik a kép, átváltozik a szép: tehát sem a kép lényege, sem a szép fogalma és érzése nem állandó. A barlanglakók nyolclábú bölényei, antilopjai, melyek minden térszerűség nélkül egymás hegyén-hátán lógnak — noha erősen naturalisztikus ábrázolások —, másként mutatják a kép lényegét, mint például az egyiptomi hieroglifek, a katakombák szimbolikus ábrázolásai, vagy egy ónémet szárnyas oltár, vagy Picasso stb. * A cikk tehát, mint láttuk, a művészi újjászületés útjainak és lehetőségeinek tagadása. Ezek a támadások a szellem szabadságát, az evolúciók természetes rendjét összetévesztik az anarchiával, de mint benső használatra szántak, nem hiszem, hogy az új problémákra hatással lennének itthon, miután elfogultak, ennélfogva kifelé sem exportképesek. Nem hiszem továbbá, hogy a műbarátokat gondolkodóba ejtették volna, vagy csak egy festőt is elhódított volna a modernek „táborocskájából". Talán fel akarta hívni a figyelmet a konzervatívok gőgös, csorbítatlan erejére, hogy a megújulás csakis őrajtuk keresztül lehetséges. De ki hiszi, hogy neoklasszikus pajzsmirigyekkel meg lehet fiatalítani a konzervativizmust. A jó, öreg klasszicizmust fel lehet tálalni újra — nem ez volna sem az első, sem az utolsó kísérlet —, de kétlem, hogy ez döntő és állandó szerepet játszhatna a modern művészetben — vagy éppen a naturalisták javára. A mai küzdelem: a materiális naturalista festészet tagadása, tehát a művészet immaterializációja. Ez a művészet tényleg: itt van, él és átváltoztatja az ízlést. Kiállta a legcinikusabb, a legértelmetlenebb kritikákat, tehát senki kedvéért sem hajlandó megszűnni, míg küldetését be nem végezte. Elfogulatlan bírája csak a jövő lehet. A konzervativizmusnak pedig meg kell szokni, hogy kiélt gondolatok meghalnak, dacára, hogy sokan elhasznált gondolatokat gyűjtenek. A konzervativizmusnak van egy mindennél hatalmasabb ellensége, mely végezni fog vele — az idő. 96