Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

képek Szaharájában, amit legnagyobbrészt a dilenttánsok becsvágyának köszönhetünk, — ezek a kiszáradt kutak. Amint tovább haladunk, lépésről lépésre nő biztonsági érzetünk; ezt a posztimpresszionistáknak köszönhetjük A kiállításra nézve döntő jelentőségű, hogy az a piktúra van legerőteljesebben képviselve, mely a látható világon épül fel, tehát az optika és a dekoratív művészet eszközeivel hat. A megmerevedett ideológok, a kubisták és hisztérikus futuristák majdnem teljesen eltűntek, a futuristáknak és expresszionistáknak különben sem volt soha kedvező a párizsi talaj, mert az előbbi olasz, az utóbbi pedig tipikusan német. Változatosságban és sokrétegűségben tehát nincs meg az a gazdagság, mint a háború előtt volt. De annál feltűnőbb, hogy a posztimpresszionisták és a dekoratív törekvések akárhány nagyszabású, monumentális alkotásban oly szerencsés módon jutnak kifejezésre, hogy kétségbevonhatatlan sajátosságaikat páratlan ékesszólással is bizonyíthatják. Az akcióképes előnyomulás egyenletesebb és egységesebb, mint azelőtt, és szembeötlik az igazi művészi eszkőzök gyakorlati felismerése. Invencióban pedig igazán nincs hiány. A művészi élet teljességéhez tartoznak a műkereskedések, melyek általában kiállítások rendezésével foglalkoznak, és könnyen mindenkinek biztosítani tudják a nyilvánosságot. Ez a könnyűség hihetetlen értéket reprezentál, mert a megszakítatlan, úgyszólván permanens, legellentétesebb kiállítások az ellenőrző kritikát csudálatosan kifinomítják. Cheron, Barbazanges, Percier, Rosenberg, Bernheim stb. és a balpart kisebb műkereskedői ontják a képeket — és divatos neveket, a nagyok epigonjait, akik sokszor hosszú évek és évtizedek alatt éppoly makacssággal, mint tehetséggel biztosították maguknak a kitűnő piacot. Foujita, van Dongen, Utrillo stb. tehetségük mellett nem utolsó életművészek. Nyomatékkal hangsúlyozom azonban, hogy a közelmúltban elszenvedett, balvégzetű naturalizmusról sző sincs; a festőiparosoknak ez a konyhakertje hiába várja a tehetségesek munkaerejét. Itt belátható időn belül nincs feltámadás. Hovatovább egy generáció nőtt fel abban a folytonosságban, melyet a nagy reprezentánsok ősereje és híveiknek kultúrája biztosított. Akik eddig iránymutatók voltak, sokan közülök már el is tűntek vagy kifutották magukat, vagy önmaguk klasszikusaivá lettek. Sőt renegátok is akadtak közöttük. Az általános szelekció azonban egyelőre csak Párizsban történt meg. Mert a korlátozatlanság rengeteg problémát, de éppen annyi szellemi limlomot is átmentett az ideológiák dzsungeléból más országokba, kivált pedig Németországba, ahol mindezt megkefélve, kifordítva mint tömegárut viszontlátjuk kilométerszámra a piacon. A felületes szemlélő azt hihetné, hogy a gall haladó művészet ütemessége lassúbb lett. Tévedés. Párizs az új ötletek és gondolatok megértője és kiélője — mindenben az élő-életet védi; míg a német szellem inkább rendszeresítő és általánosító. És ha nyugatról kelet felé haladunk, sajnosán tapasztaljuk, hogy igén gyakran az eredetiséget — a túlzás helyettesíti. A gall ízlés és egyáltalán Párizs elképzelhetetlen lenne mindazon komplikált szellemi és mindennapi műveletek nélkül, melyek a sokrétű képzőművészetek szférájába tartoznak: iparművészeti produktumok, látványosságok, divatkreációk, nemzetkőzi kiállítások, képkiállítások stb. Hogy emellett Európa, sőt az egész világ művészei szívesen segítettek itt szellemi 69