Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

VASZARY JÁNOS ÉBRESZTÉSE A kultúra: a nemzet vasbeton fedezéke és gyémánt valutája, (Vaszary János) A modern magyar festészet kiemelkedő jelentőségű mesterének, Vaszary Jánosnak (1867-1939) összegyűjtött írásait tartja kezében az olvasó. Ezekből az írásokból ez ideig mindössze részleteket, szemelvényeket olvashattunk a művésszel foglalkozó tanulmányokban, monográfiákban, de így, együttesen nem láttak még napvilágot. A művészettörténeti, művészetelméleti irodalom sem tulajdonított különösebb jelentőséget a Vaszary-írásoknak, nyilván a művészpálya kísérő jelenségeinek, szükség esetén felhasználható dokumentumoknak tartotta őket. Jelen kötet Komárom-Esztergom megye jóvoltából, amelyhez a ThoroczkaiWigand Ede által tervezett tatai Vaszary-villa révén a századelőtől haláláig szoros szálak fűzték a művészt, ezt az érdemtelen másodlagosságot, a nem egyszer hangot kapó felemás értékelést és a művészt övező hallgatást kívánja felszámolni. Meggyőződésünk —gondolom, nem csupán e bevezető szerzőjéé, hogy egy régóta esedékes adósság kiegyenlítéséről van szó, amely nemcsak a kivételes képességű mestert, a hazai, a magyar művészeti progresszió maradandó értékű képviselőjét illeti meg teljes joggal. A kötet, hűvös tárgyilagossággal szemlélve a benne foglaltakat, minden bizonnyal az egész művészeti korszakra, a modern magyar művészet megszületésének időszakára vonatkozó ismereteinket gazdagabbá, árnyaltabbá, kézzelfoghatóbbá teszi. Az anyag összegyűjtése során, időrendben haladva, fokozatosan derült fény számos olyan lényeges, a művészetet és a művészeti életet érintő kérdésre, problémára, tényre, mozzanatra, amely elkerülte a korábbi kutatás figyelmét. Vaszary — reá igazán alkalmazható a fordulat — „korának gyermeke" volt, a századvégé és a századfordulóé, azoké az évtizedeké, amikor is a valamirevaló ifjú művész, nem állván a Mintarajziskola száraz, kisszerű oktatási módszerét (Székely Bertalan pedig — úgy mesélték később— legtehetségesebb növendékének tartotta Vaszaryt), előbb Münchenben, majd Párizsban képezte magát tovább. Szellemi függetlenségét, hamarosan kiderült — s ezt itt rögvest hangsúlyoznunk kell —, sem ott, sem másutt, még idehaza sem volt hajlandó feladni, sem fiatalon, sem érett művészként. Végül is nem múlékony irányzatokra függesztette tekintetét, mint kortársai közül számosan, művészi kapcsolata — a kezdeteket leszámítva — az eleven, teljes értékű élettel, az így felfogott művészettel s a tág természettel volt, egy-egy időben-térben távoli, vagy éppen újszerű művészi módszer, szemlélet, kísérlet csakis élményszerű vizuális tapasztalatként találhatott nála megértésre és elfogadásra. Az ilyen alkat, kivételes tehetség nemigen lehetett kedveltje a jobbára stiláris sémák után igazodó műtörténetnek, még kevésbé lehetett az, ha az új avagy újszerű — akár önrombolónak tűnő — élményszférák kifejezése utáni vágy vezeti ecsetjét, írótollát még hatvan-egynéhány évesen is. A magyar festészet enfant terrible-}e volt, írta róla jellemzésként a korabeli magyar szellemi élet francia ismerője, François Gachot. 5