Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

sokszor könnyebben és biztosabban meghatározható. Egy erős kontúrral kétségtelenül könnyebb a formáknak reliefet adni, mint modellírozással, viszont a kontúrokkal kiemelt rajz mindig egy felületen marad, míg a modellírozott plasztikus forma három dimenzióban jelenik meg és — a térben helyezkedik el Itt kell felemlítenem a tónus fontosságát, noha ez a színezés fénybirodalmába tartozik. A tónus a testek térbeli távolságát és plasztikus erejét határozza meg. A tónus a szín és fény relációja. A tónus és valőr sokszor deformálja a formákat, értékben csökkenti, hamisan értékeli, alárendeli, összevonja, leegyszerűsíti, felszívja. Mennél gazdagabb a tónus, annál gazdagabb a forma, de annál szétesőbb is. Az úgynevezett lokáltónus ugyanolyan konvencionális látás, mint a formánál a típus az egyéni forma helyett. A TÉR ÉS A KOMPOZÍCIÓ A tér a legnagyobb plasztikus forma; valóságos az objektív világban és elképzelt a művészetben. A forma után, melynek tömegét, plasztikusságát kerestük, legfontosabb probléma a térmeghatározás, a térhatás. A naturalizmusnak nagymérvű igenlése, hogy a festészet nemcsak a szobrászattal, hanem az architektúrával, a térhatással is gazdagítja magát. A valóságos tér három dimenzióból áll, a festészet ezt egy síkra kénytelen vetíteni, mint elképzelt teret, melyhez alkalmazkodni kell: a tömegeknek, a színnek, fénynek, kompozíciónak. A tér a művészetek legelsőbb rangú imperatívuma, nélküle művészi hatás, képszerűség el nem képzelhető. Valamint a forma művészi áttétele a természetből a festő alakító képességétől függ, éppúgy változik a valóságos tér, midőn a képen képzelt térré alakul. A térhatást az egymás felé hajló síkok idézik elő. A perspektíva a tömegek relációját mutatja a szemlélőhöz és egy szempontból való reális megjelenésüket. A kínaiak nem sokat törődnek a perspektíva törvényeivel és mégis sikerül térhatást előidézni: nagyon gyakran a háttér alakjai éppoly nagyok, mint az előtér alakjai. Cézanne érdeme, hogy a felbontott síkokban kereste főként a térhatást és nem a leszürkülő, hátramenő tónusokban. A festőnek a két vízszintes és két függőleges vonal által határolt síkon kell éreztetnie a tér mélységét; a geometrián kívül az elképzelt teret a fény, szín, tónus is nagyban befolyásolja. A beözönlő vagy koncentrált fény a térhatást bővítheti, kinyithatja. A térmennyiséget azonkívül erősen befolyásolja a benne elhelyezett alakok, tömegek nagysága, viszonya a térfogathoz: tehát a kompozíció. A térfogat rendkívül fontossága megkívánja, hogy ne hagyjuk szó nélkül azokat a törekvéseket, melyek tisztán absztrakt, elméleti alapon a festői térből ellenőrizhetetlen halmazállapotot akarnak teremteni. Komikus ugyanis, hogy a tárgyak és alakok minden oldalról való teljes szobrászi plasztikusságát keresik a képen, midőn a festészet arra nem képes: egy alak hátsó és mellső része egyszerre nem ábrázolható; a geometrikus tárgyak (pl. architektúra) megfigyelésénél pedig önkényesen letagadják a perspektívát, mert ez is csak egy pontból való nézetet ad és nem az összes oldalnézeteket, mint a valóság a természetben. Ez módszer 58