Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

tődő dolgoknak tartjuk? Az egyiptomi, reneszánsz, gót stb. művészetek elméletei, eszmei vívódásai a hosszú évszázadok folytán eltűntek, csak művészeti tényeik maradtak fenn, míg ma minden kezdeményezés, elgondolás, csalódás nyilvántartatik, esetleg a hitelt vesztett rendszerek bűnlajstromán. Ám nem tagadjuk, hogy beavatkozunk a természet rendjébe, hogy a tapasztalatokat értékesítsük, a festészet határait bővítsük, sőt az elbirtokolt területeket visszahódítsuk: de nem akarjuk a természetet expropriálni, nem akarjuk teóriák martalékául odadobni, noha e tekintetben eredményes példával szolgálhat a neoimpresszionizmus, mely tisztán tudományos alapon a spektrum fölbontott színeiből indult ki — és eredményekhez jutott. Az irodalom lefoglalta magának a megjelenések folytonosságát. Ez nem volt mindig így: akár régi példákra is hivatkozhatunk, mint a primitív hollandusok és olaszok, akik akárhányszor egy képen ábrázolták a passió több jelenetét (felfeszítés, keresztlevétel, sírbatétel). De legerősebb koronatanúnk a literatúra ellen a mozgókép, mely minden élőszó és magyarázat nélkül, tisztán képsorozattal a folytonosság hatását kelti, sőt elszomorít, megkacagtat. A forma jogosságának revíziója mellett, mely forma az impresszionizmus felületességén sikkadt el, noha a szín velejárója, beigazolódik, hogy egyik a másik nélkül nem érvényesülhet, mint Cézanne mondja: „A test színezését megváltoztatni annyi, mint annak struktúráját elrontani". És végül meg kell erősítenünk a kompozíció kereteit — mely eddig a tárgyak és alakok ide-oda tologatásából állott —, nagyítani szükségszerűen a térfogatokat, szigorítani a szerkezetet és kizárni a véletlenségeket stb. Mielőtt befejezném szavaimat, meg kell mondanom, hogy minden művészi meggyőződés annyit ér, amennyi tehetséggel van támogatva, és némely erősebb művészi egyéniség népszerűsége semmi más, mint az általa felfedezett szépségek elfogadása. A munkában pedig, hogy a reálisat művészileg megoldhassuk, bízzunk. A festészettel mindent ki lehet fejezni. (Magyarország, 1914. márc. 8. 17-18. I és márc. 10. 15-16. L) A MŰVÉSZET SORSA TEGNAP ÉS MA* És a halál lefordította az emberiség életfáklyáját. A gondolat, melyért megszámlálhatatlan milliók lelkei szálltak alá a Hádészbe — nem változott át zengő dallá, hogy hirdesse az új életet. Az ajkak, melyek nem hűltek ki egészen, még most is reszketnek az izgalomtól, fátyolos tekintetek idegenkedéssel révedeznek, és visszaemlékezések kráterei égő szenvedélyek tüzes láváját lövellik fel. A háború elfogta a szeretet melegét — és amit szentnek hittünk, amiben vakon bíztunk: a kultúra a csalódások imbolygó lidércfényévé változott. * Felolvasta a szerző a Szinyei-Mcne Pál Társaság 1921. május 15-i ülésén. 47