Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

művészetek kliséitől, természetszerűleg napról napra erősödik, de egyszersmind azoknak fanatikus gyűlöletével is találkozik, akik helytelen beállítás folytán a múlt tiszteletén épültek föl, s e tiszteletnek erkölcsi és anyagi hasznát látták. Ezek pl. tiszta megszokásból élvezik a görög kentaurt és szárnyas lovat, a felhőkön nyargaló alakokat, melyek minden élő organizmus és a gravitáció törvényei ellen valók: de rögtön felháborodnak, ha egy vertikális perspektívát vagy folytonosságban történő egyidejű ábrázolást látnak, melyek különben abszolúte alkalmazkodnak a természet törvényeihez. Arról nem is beszélek, hogy a balhiedelmeket állandóan terjeszti a múlt művészi sikerek némely bálványának folytonos körülhordozása, következetesen pedig akkor, midőn sötét, vetett árnyékába kerülhet az a néhány fiatal, színes hang, mely éppen más lírába fogott. Hamarosan beálló sikerekről tehát: hogy a nagy rétegek is rendelkezésünkre álljanak, alig lehet szó, annál kevésbé, mert a művészi hozzászólás joga ugyanazon feltételekhez van kötve, mint az alkotásé: tudniillik a kép előkészületeinek és elkészülésének feltételeihez, melyeknek felismerése — mint láttuk — nem magától értetődő dolog: jelentéktelen a vademberek, vagy kitűnő a fejlett idegrendszerűek szerint. * Pár év alatt tehetségek hullái bontják az utat, melyen a művészet szekere halad. A harc kíméletlen: az öngyilkossággal egyértelmű, ha valaki érzéseit, gondolatvilágát a felszínre vetett áramlatoknak tartózkodás és önkritika nélkül kiszolgáltatja. Az aktkultuszt felváltja a száraz formakultusz, a dekoratív eltévedést a szigorú térelemzés, a síkábrázolást a térillúzió és plasztikus öntudat, a naturalizmust az absztrakt realizálás és okkultizmus. Nem szándékozom a távirati művészi elméleteket méltatni, amelyek csak oly hosszú életűek, mint amíg egy kép elkészül: hanem inkább a zavart és félreértést eloszlatni, melyet a hozzá nem értők kártékony szándékkal támasztottak. Ám minden evolúció, hiszem, követelheti a legnagyobb nyilvánosságot, de azt is vallom, hogy a felfedezett szépségek értéke sohasem függ a megértéstől vagy megérthetetlenségtől. Az objektiv naturalizmus kifejező képeségét és határait ismerjük, hisz élete oly régi, mint maga az emberiség. Tudjuk, hogy csak egy bizonyos fokig nyújthat élvezetet, aztán át kell változnia, mert minden megjelenésnek más a helyzete, célja és hatóereje a természetben, mint a művészi áttételben. Az ősember rajzai, faragványai már erről tanúskodnak. A plein-air, színes naturalizmus és részben az impresszionizmus nevek alatt csak ideig-óráig hódított, s a helyes művészi álláspont meg nem találását bizonyította. Ama törekvésében pedig, hogy a természet külső felületének minél hívebb utánzata legyen, tehát mint szemcsalás, mérhetetlen károkat okozott az ízlésben; mert minden művészi értéket a természet külsőségeihez való hasonlóság fokától tett függővé. A természetnek e mértani 43