Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

amit Párizsban láttam és értékeltem. Kis akvarell plein-air stúdiumokkal próbál­koztam — és lemásoltam Raffael Madonna di Folignóját közel az eredeti mé­retekben. A Via del Tritonén laktam a Monte Pincio közelében, egy apáca-pensióban, ahol nagyon sok érdekes utas fordult meg, akik a Keletről és Palesztinából jöttek hazafelé. Talán nem is kell mondanom, hogy mindennapi elfoglaltságom az ide­oda ténfergés, bámulat és az egyik csudálatból a másikba való vergődés volt. Róma évezredes távlatai mítoszával, véres császáraival, Európa-szerte katonai felvonulásaival, a kereszténység üldözésével és végül győzelmével: mindezek kőben, márványban, szobrokban, bronzban és vergiliusi versekben ott állottak hitelesen, kézzelfoghatóan előttem — amint akár az iskolai könyvekből tanultam. Minden hús és vérből való. Könnyű volt a reneszánsznak felépíteni a Péter temp­lomot és palazzókat — akár Bramante, Michelangelo alkotásai—, midőn a Mar­cellus Colosseum, a Forum Romanum csudás ritmusa, lendülete és monumen­talitása kikerülhetetlen realitásával ott vannak — csak fel kell használni őket, csak le kell másolni a nagyszerű harmóniát. A méretek, az oszlopsorok, bolto­zatok: készen. Szó sincs róla, ezek az időtlen művészi benyomások semmiképp sem hatnak termékenyítőén arra, aki most kezd bepillantani a művészet szentélyeibe, ahol egész más istentiszteletek folytak, mint napjainkban. Amit itt láttam, nem töre­dékek, nem titokzatos utalások, félbemaradt hősi hexameterek: megkonstruálható művészi valóságok, csak az a csudálatos, hogy ma már nem uralkodnak. Ehhez Róma barokkja, a pápák, pápaság kétezer éves történelme. A zűrzavar csak fo­kozódik. A nagy történelmi kultúrák itt mint a réteges, egymásra csúszott televény rétegek gazdag terméssel terültek el. Az összefüggés néha századokra megszakad, mint a római görög a gótikus előtt — vagy beékelődik, gyökér nélkül, mint a ravennai bizantinikus művészet —, a szicíliai mór, vagy éppen pun, mint a gyar­matpolitika velejárója. Vaszary naplóját feleségének visszaemlékezései egészítik ki. Amit a festő elmu­lasztott életéről feljegyezni, azt a feleség pótolja. A művész halála után tizenhárom lapon vázlatosan feljegyezte, amit férje életéről tudott E minden bizonnyal az utó­kornak szánt életrajz mellett megírta saját családjának történetét is vaskos füzetben gyűjtve össze a történetet szüleiről, testvéreiről, a szélesebb Rosenbach családról emlékezik benne. Saját élettörténetét írva, sokat foglalkozik férjével is. A művészről írott életrajz kissé hivatalos színezetű. A családi történet közvetlenebb és termé­szetesebb, egyszerűbb úton vezet Vaszary egyéniségének megismeréséhez, epizó­dokat említ, de ugyanakkor élettörténeti adatokkal is szolgál. Mintha folytatása lenne a művész naplójának. Kiegészíti, továbbítja és sokszor magyarázza azt, anélkül, hogy egyáltalában tudomást venne a napló létezéséről. Őszintébb a családi napló, mert nem kiadó számára készült, hanem kontár írói kedvtelésből kizárólag a család vagy Vaszaryné használatára. A művelt, a művészet dolgaival sokat foglalkozó asszony mondatainak hitelességéhez kétség nem férhet Egy budai családnál Vaszaryval való első találkozásáról így ír: A szalonban a nem nagyszámú meghívottak között volt egy fiatalember, kinek már a külső megjelenése felett is lehetetlen volt érdeklődés nélkül elnézni. A rendkívül markáns, jellegzetesen magyaros, kissé szigorú kifejezésű arc első pil­27

Next

/
Thumbnails
Contents