Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)
Ma sem szűnt meg még teljesen a muzeális mesterek kikölcsönzése: nem szűnt meg a természet fényképszerű megfigyelése: túl sokat találkozunk a mesélőkkel és allegorikus képletekkel: de mindennek dacára megállapíthatjuk, hogy a művészi differenciálás és a monumentális szintézisek korát éljük. A megtapintható kubizmus, a szinte asztráltestekig merészkedő absztrakciók, lelkek spiritiszta emanációja mindennél elvitathatatlanabbul bizonyítja, hogy az eddigi művészetek feltétlenül lezáródtak, és egy olyan formavilág kezd kibontakozni, mely a múltból mennél kevesebbet akar átmenteni. Mi ment és megy folyvást végbe a modern ember lelkében és — világnézetében! A kinő— Stravinsky— Reinhardt— jazzband—szikratávíró—repülőgép—rádió stb. Nem egyszer előkészített légüres terek a jövő befogadására. Minden meghatározás, mely a múlt szépségeiből indul ki, revízió alá került: a múzeumok helyett is a műkereskedők és az életből kinőtt esztéták állnak helyt. Meg fogjuk lelni az új formát, mert szükség van reá. A kialakuló művészethez több köze van egy lokomotívnak, mint Raffaelnek. (Kút,1927. febr. 28. 7-8 sz. 4-6. 1.) VASZARY JÁNOS NAPLÓJA (Radocsay Dénes kísérő szövegével) A napló veszélyesen hasonlít Munkácsyéhoz és Csókéhoz. Vastag, kemény fedelű füzetben indul, mintha sok helyre lenne szüksége, majd pár oldal után félbeszakad. Alig jut messzebb pár gyermekkori élmény említésénél: amit később tanulóéveiről mond, nem annyira az elmúlt életről való szigorú és logikus beszámoló, mint inkább egyéni vélemények és gondolatok gyűjteménye. Nehezen kezeli a mondatokat, húsz vagy huszonöt év eseményeiből keveset ítél érdemesnek megjegyezni, inkább összefoglal, általánosságra, végső eredményre törekszik. Ezzel árulja el önmagát, hogy festő, aki rövid pillanat alatt tökéletes képet kíván. Munkácsy és Csók módszeresen gondolkoztak, nagyobb írói szándékkal fűzték egymás után a különböző eseményeket — nem jutottak naplójuk végére —, váratlanul, egyszerre hagyták abba az elbeszélést, önéletírásukat ma és holnap is folytatni lehetne. Vaszaryé befejezetlenségével hasonlít az övékhez, Rippl-Rónaival meg írásmódja rokonabb. Események helyett gondolatokat fűz egymáshoz, hétmérföldes csizmával lép át a megtörténtek fölött Először a naplóírás bevált régi módszerével próbálkozik, még az irodalmi külsőre is vigyáz, közbeszúrt jelzőkkel figyelmezteti önmagát —talán mert tudja, hogy mondatait majd mások is olvassák—, de pár lapnál tovább nem győzi a Ggyelmet és azután inkább szabadon beszél az impresszionistákról, a maradiakról, a franciákról. Ez az előadási mód, az írói szorgalom hiánya hű képet rajzol a festő egyéniségéről. A napló formája értékesebb az utókor számára tartalmánál. Többet mond el Vaszaryról, mint amennyit ő mondott el önmagáról. Művét folytatni meddő feladat s ha folytatta volna, még messzebb kanyarodik a szándékolt műfaj törvényeitől. Még pár lap és védő- vagy vádbeszéd, esetleg aforizmák gyűjteménye kerekedik az önéletírásból. Az új magyar művészet érdekében írt újságcikkeihez vagy a pillanat szülte gondolatainak gyűjteményéhez hasonult volna. A naplót 1936 augusztusában kezdte meg, s valószínűleg négy vagy öt alkalom során folytatta. Az első lapokon, ahol gyerekkoráról ír, gyakran javít ceruzával a szövegben, nemcsak a visszaemlékezés hitelességére vigyáz, hanem az önéletírás műfaji formájára, a választékosabb irodalmi nyelv ízére is. Időnként figyelmeztető megjegyzéseket fűz a szöveg közé, megvalósítandó programot, szerkezetet vagy vázlat tervét jelölve. Ahol macskafürösztő, zsiványkodó gyermekkoráról ír, a lap 22
