Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

Antal, Elekfy Jenő (elnök), Eősze András, Főnyi Géza, Frank Frigyes, Kántor Andor, Kerényi Jenő, Koffán Károly, Mikus Sándor, Paizs Goebel Jenő, Ilosvai Varga István. A két évvel korábbi kiállítást az egyesület Vaszary emlékének szentelte, tőle is bemutattak, mint 1942-ben, néhány olajfestményt. A húszas években — sok év után — 1925-ben utazott először Vaszary Párizsba, majd Olaszországba, az 1926-os Velencei Biennáléról már részletes beszámolóban tájékoztatja a fővárosi olvasóközönséget. A biennale tanulságait levonva a később hivatalos részről felhánytorgatott lengyelországi kiállításon a KUT 22 tagjának munkáit szerepteltette, az 1928-as Velencei Biennáléra pedig — az akadémikus művészeti lapban, a Képzőművészetben megrovásként emlegetve — „100 percentes ultramodern anyagot" sikerült törvényes keretek között kijuttatnia. „100 percentes ultramodern anyagot"? Egy előzetes sajtóbeszámoló szerint Aba Nóvák Vilmos, Egry József, Márffy Ödön, Molnár C. Pál, Pátzay Pál, Szobotka Imre és önmaga — hangsúlyosabb — szerepeltetéséről volt szó, ami mind a KUT vezetőségét, mind az akadémikus művészek táborát egyaránt felháborította. Tény viszont, hogy az olasz meghíváshoz híven a magyar kiállítás a modern képzőművészeti irányzatok neves képviselőinek jelenlétét kívánta demonstrálni. Vaszaryban volt annyi természetes büszkeség, önigazoló rátartiság, hogy a biennáléról küldött, az egész nemzetkőzi seregszemlét tárgyilagosan és behatóan ismertető, hellyel-közzel bíráló beszámolója zárásaként nem feledkezett meg a külföldi — név szerint felsorolt — kiállítási biztosok, rendezők elismerésének megemlítéséről sem. A magyar anyagról adott jellemzését érdemest összevetni fentebb idézett megállapításaival, annak tanúbizonyságaként is, hogy mennyire átgondolt koncepció vezette a kortárs magyar művészet reprezentatív nemzetközi kiállításokon való szerepeltetése során. „A magyar kiállítás — olvasható a beszámolóban — kétségtelenül összhangzó, miután csak a legújabb irányokat követi, és így legteljesebben realizálta az olasz meghívást; progresszivitásában, midőn a nyugati nemzetek összehasonlító mérlegén áll, határozottan megállapítható, hogy: egységesen halad, közvetlenül friss és mindenekfelett színes. A jellegzetes, felfokozott kolorizmust a modern művészet váltotta ki belőlünk, amely a magyar népies viseletben és dekoratív ábrázolásaiban is megállapítható mint faji tulajdonságunk, és népiélekben gyökerező." Az akadémikus ízlésű körök felháborodását a genovai nemzetközi kiállítás magyar anyagának az összeállítása tetőzte be. Az új erőre kapó Képzőművészeti Tanács képviselője sokatmondóan kijelentette, hogy ezentúl „nemzetközi művészeti kiállításokon Magyarországot csak művészileg teljesen kialakult, magyar nemzeti művészeti tradíciókon alapuló irányzatok képviselhetik". A korabeli sajtóban kiteregetett személyeskedések ellenére, a háttérben Vaszary tanítási elveivel, művészetszemléletével, akadémizmus ellenességével és francia orientálódásával, nyilvánvalóan a fenti nemzetközi művészeti események voltak legfőbb kiváltó okai 1932-es nyugdíjaztatásának. Erről az egykori Művészház igazgatója s a KUT lapjának szerkesztője, Rózsa Miklós azt nyilatkozta az egyik fővárosi napilapban,hogy „ez tudatos, programszerű megfőj tása a haladó törekvéseknek, és bizonyos körök ama vágya, hogy 12