Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

nyék, melyek teljesen feledtetni képesek az idegen kultúrát, melynek segélyével létrejöttek. Általános művészi életről, folytonosságról nálunk csak a múlt század második felétől lehet szó. Mestereink egyedül állnak minden érintkezés, kölcsönhatás nélkül: Munkácsy, Paál Párizsban, Szinyei Sárosban, Benczúr Münchenben, Zichy hol Párizsban, hol Oroszországban él. Csak midőn az özönlés megkezdődött Münchenbe, Párizsba és vissza haza, állott be a folytonosság a mindinkább nagyobb és szélesebb rétegekbe beszivárgó, növekvő és nagyszámú festőgárdában. A művészet megszakítás nélküli aktív kultúrája áttevődött itthon a nagy rétegekbe. Tehát nálunk a festészeti hagyomány a XIX. század második felétől kezdődik, valamint a művészeknek együttélése fajtájuknak nagy tömegével: a nemzettel. így történt, hogy előzőleg a német, majd később a francia festőkultúrával érintkeztünk intenzív módon. Ez nem is történhetett másként, mert festőinknek csak kellett valamihez nyúlni, ha ki akarták magukat fejezni — és a német művészet közelségénél fogva is szinte kapóra jött; másként pedig — és ez döntő jelentőségű volt és marad — a szellemi kölcsönhatás és érintkezés folytán Európában az európai kultúra megismerése, tehát a művészi hatás is elmaradhatatlan. Miután hézagos festészetünkben a müncheni, düsseldorfi befolyás megerősödött: a fekete és barna színtelenséget valósággal összetévesztették a nemzeti jelleggel és sajátságokkal. Ez a meghatározás azonban — mint látni fogjuk — óriási tévedés, dacára évtizedes uralmának. Könnyű volt ugyanis abban az időben a még művészileg nem fegyelmezett szemet kielégíteni nemzeties szempontból, mert ez a barnaság — ahogy különben akkor a kontinensen mindenütt festettek — népies, zsáneres vagy hazai történelmi ábrázolások kialakításában jelentkezett. Nézzük tehát, melyek azok a fontos és lényeges jelek, tünemények, szokások, pszichikai élményeink, melyekben meg lehet közelíteni, fel lehet ismerni és ki lehet használni a nemzeti vonásokat a művészet számára. A nacionalizmusnak egy egész nemzetre jellemző átmetszete a festészet szempontjából — sokrétegű: az Alföldtől kezdve egész a nagyvárosi burokig. Legfeltűnőbb és ezért nagy szerepet játszik az a külsőség, melyet dekoratív hatásnak szoktunk nevezni. A falusi enteriőrök, bútorok, kiművelt háztartási tárgyak, tulipános ládák, cifraszűrös ködmönök, borjúszájú ingek, mézeskalácsok, falusi udvarok, utcák, gulyák, ménesek — és a mindezekhez tartozó tevékenységek: a szántás, az aratás, betakarítás, katonai históriák, kocsmai duhajkodások — nekünk mind-mind nemcsak etnográfia, népszokás és foglalkozás, szín és forma: hanem líra és poézis. Ezek a pusztai, falusi külsőségek, népszokások, ősfoglalkozások, kialakult családi élet, típusok: egyenes út a népiélekhez, tehát nagy részben ornamentális megjelenésükben is a nemzetiségnek, fajiságnak elengedhetetlen attribútumai. Ámde a nemzet nemcsak falun és pusztán, de másutt és más formák között is él: kis-, nagy- és világvárosokban, ahol magasabb szellemi élet, külföldi kultúra és civilizáció befolyásával kialakul az a differenciált réteg, amely éppenséggel nem mutatja a fajiság dekoratív külsőségeit vagy azonnal felismerhető tulajdonságait: de annál inkább együttesen a faji típust az együttélésben, tömegükben. 117