Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

lehetett. Senki sem értette meg. A Royalban volt második nagyobb szabású, nyilvános bemutatkozása — és megismétlődő óriási sikertelensége. Bátorságát azonban nem veszti el: újra és újra próbálkozik kollekcióival; kényszerítve volt, hisz élni csak kellett. Jórészt vidéken tartózkodik, Kaposvárott, Somogyban; valószínűleg azért, mert ott olcsóbb volt az élet. Ez a helyzet azonban: az állandó érintkezés a magyar vidékkel, szülőföldjével, meghozza művészetének második éspedig azt a színdús kivirágzását, mely magyarságának köszönheti minden szépségét. Ez a korszaka, mely férfikorát ölelte fel, napjainkig tartott. Otthon van tehát, mint gyermekkorában; a lankás hegyeket, a kisvárost, az apró házakat, szomszédokat, rokonokat és szülői környezetet látja maga körül. Csakhogy most már a szuverén művész szemével néz: minden élmény számára. Ezek a képsorozatok, melyek majdnem mind az impresszionizmus jegyében állanak, egyenrangúak párizsi legszebb teljesítményeivel. Oly gazdagság és bő termés jár munkái nyomán, hogy ezt tarthatjuk művészi delelőjének. Minden érdekli: a vásott gyerekek, az utcakövezők, a disznóölők, az asztalos, a csendőr, a pályaőr; a gazdaság állatvilága, a szőlő és munkásai, a családtagokról vázlatok, pasztellek, nagyobb méretű festmények készülnek. Minden és mindenki modellje. Kiállításait megismétli a Merkúr-palotában, Könyves Kálmánnál, Nemzeti Szalonban — végre anyagi sikerrel. A művészi mozgalmakba belekapcsolódik és örömmel látja, hogy az ízlés és stílus, melyért ő annyit szenvedett, rohamosan hódít: közönsége keletkezik és jóbarátok veszik körül. Tekintélye napról napra nő: az üldözöttből győzelmes vezér lesz. * Szerette, ha szerették. Optimista volt és művészi életet élt. Ez az élet külsőségekben nem volt nagyon mozgalmas, azokhoz a bizonyos kitüntetésekhez is későn jut, de ami vele történik, mindennek van valami köze a művészethez. ízléses volt. Sok közössége volt a franciákkal: érzéki és bírálgató, könnyed, de kiszámított, dekoratív és a formához ragaszkodó. Szereti a rendet, mint a francia kispolgár, de lehet, hogy azért is, mert kemény fiatalsága volt, és az ilyen kiállású emberek nem szeretik őszintén a bohéméletet. Szerette a szép és kifogástalan terítéket, a nyugodt dezsönéket, a könnyű bort; szerette a jó bútorokat, szép könyveket, az ízléses kötéseket, a jó verseket és színes virágcsokrot az asztal közepén. És talán senki sem szerette úgy, mint ő, az érzéki szépet, a festői ötletességet, a művészi szenzációt — és a dekoratív megjelenést. Öltözködésben idegenkedett a művészietlen sablontól. Öröme telt az asszonyi, szuggesztív szépségben: az ideges és kesztyűs női kéz, a feszültséggel telt finom, puha ujjak, a párás, illatos testek — az ő bámulata. Állandóan megmaradt a világ optikai valósága mellett, és a képszerűség kiszámított hatása, amit a franciáktól tanult, sohasem engedte művészetében a ziláltságig hevített atmoszféráig. Elképzelő volt, de nem álmodozó és legkevésbé szentimentális. Ismerve a festészet igazi határait, ösztönszerűen tartott az irodalmi hatásoktól, kerülte a szó hatalmát, mert tudta, hogy könynyen átcsempészheti a képet a steril ideológiákba. Biztonsági érzete a művészet 102