Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Fatuska János: A tatai medence városai és falvai a hagyományos piackapcsolatok rendszerében
A tatai medence városai és falvai a hagyományos piackapcsolatok tükrében Fatuska János A tatai medence az a kistáj, melyet keleten, délen és nyugaton a Vértes és a Gerecse hegyvonulata, északon a Duna határol. A medencében a U. vüágháború előtt 21 község és két - nagyközségi jogú - városias település, Tata és Tatabánya volt. A falvak etnikailag szinte teljesen homogének voltak, 11 volt közülük német (Dunaszentmiklós, Agostyán, Baj, Vértestolna, Tarján, Alsógalla, Felsőgalla, Környe, Kecskéd, Vértessomló, Várgesztes), 6 magyar (Szomód, Héreg, Kömlőd, Naszály, Dad) és 4 szlovák (Tardosbánya, Vértesszőlős, Bánhida, Oroszlány). A magyar és a szlovák falvak egy-egy kivétellel síksági, a német falvak többnyire hegyi falvak. A földrajzi egységen kívül közös jellemzőik továbbá, hogy közigazgatásilag a Tatai járáshoz tartoztak, katolikus egyházigazgatási szempontból (két község kivételével) a tatai esperesi kerülethez, továbbá valamennyiük a török hódoltság idején elpusztult területen a XVH-XVJU. században, jórészt szervezett telepítések révén népesült be. Két község kivételével a terület az Esterházy uralom része volt, mely tény 1848-ig, de a gazdaság bizonyos területein ezt követően is közös fejlődési irányt szabott meg számukra. A medence gazdasági egységét jellemzi az a tény is, hogy a falvak szinte kizárólagosan csak az itt található két várossal tartottak fent kereskedelmi kapcsolatokat, legalábbis ami a mezőgazdasági termékek értékesítését illeti. Előadásomnak célja éppen e kereskedelmi kapcsolatok jellemzése, pontosabban az, hogy milyen szerepet játszottak a tatai medence falvai a városoknak mint felvevőpiacoknak ellátásában. A vizsgálat az 1848 és 1945 közötti időszakra terjed ki. A tatai medence esetében két város ez irányú megfigyelésére van mód, mely közül Tata egy hagyományos fogyasztóközpont a maga hosszú időn át állandó 12 000 körüli lélekszámával, míg Tatabányán a bányanyitást követően egy új felvevőpiac alakult ki, mely 40 év alatt közel 40 000 főre nőtt. A vizsgálatot a hagyományos néprajzi kutatómódszer alkalmazásán túl a rendelkezésre álló írásos anyaggal (Esterházy-levéltár, MÁK Rt., Magyar Közigazgatástudományi Intézet tanulmányai) lehetett pontosítani. Vegyes etnikumú térségről lévén szó, megkísérlem, hogy a piackapcsolatok rendszerében megfigyelhető etnikai különbségekre is rámutassak. Ezzel nem az etnikai sajátosságokat akarom indokolatlanul túlhangsúlyozni, hanem magyarázatot kívánok adni arra a tényre, hogy a vizsgált időszakban mind Tatát, mind Tatabányát mezőgazdasági termékekkel döntően a medence német falvai látták el, habár ezt talajadottságuk és földrajzi közelségük nem indokolta, legalábbis nem üyen mértékben. E ténynek két - részben összefüggő, ül. egymást erősítő - oka van: a paraszti termelési rend már a feudalizmusban kialakult és tovább élő tradíciója és a parasztgazdaságok öröklési rendje, ül. az ebből eredeztethető gazdasági sajátosságok. A XVTO. század utolsó harmadáig a magyar és a szlovák községek szolgáltatásait ideiglenes szerződések szabályozták. E tény - a jobbágyok személyi függőségével párosulva - lehetőséget nyújtott az uradalom számára, hogy a különböző járadékok mennyiségét ül. a szolgáltatási struktúrát mindenkori gazdasági érdekeihez igazítsa. Stabilabb és jobb helyzetet e téren csak az 1767-es úrbéri rendezés hozott e falvak lakosai számára. A magyar és szlovák községek szolgáltatásait 59
