Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Kisné Cseh Julianna. Régészeti adatok Tatabánya településtörténetéhez

A településnek csak az építkezés által veszélyeztetett részlete, mintegy 6000 m

2-nyi terület került feltárásra, melynek során 15 avarkori és 5 középkori objektum került elő. Az avarkori objektumok szinte kettesével csoportosulva, egymástól elég távol helyezkedtek el. A házak félig földbemélyített, négyszögletes alaprajzú, 6-8 m

2 közötti nagyságúak voltak. Fűtésükre a ház egyik sarkában épített általában kőből rakott kemence szolgált. A házak között szabadtéri kemencék, tuzrakohelyek, szemétgödrök kerültek elő. A település szerkezetének megállapítására jelenleg még nincs lehetőség, hiszen nagyobb része még nem került feltárásra, ezért csak néhány épület bemutatására vállalkozhatom a publikált anyag alapján. A legszebb, kőből rakott tűzhelye a 4. sz. háznak volt (3. kép). A lekerekített sarkú, négyszögletes alaprajzú (295-205 cm nagyságú), 45 cm mélyen a földbemélyített épület délkeleti sarkában került elő a tüzelőhely. Építése során előbb három nagyobb kőből boltozatos tuzteret alakítottak ki, majd ezekbe rakták kötőanyag nélkül a többi követ. Alját kiégették. Az épület bontása során betöltéséből kevés kerámiatöredék és több vassalak került elő. A ház szerkezetére az előkerült cölöplyukak alapján lehet következtetni. Mivel a tetőtartó gerenda cölöplyukai nem kerültek elő, az épület szélén feltárt kis, átlag 5-7 cm átmérőjű ferdén földbemélyedő karólukak alapján egy felül összefogott karókból álló tetejű kunyhó lehetett, szalmából vagy ágakból álló fedéssel. Bejárata a nyugati oldalon nyílt. Az egyik oldalfalánál talált kis karólukak talán valamilyen berendezési tárgyat, padot tarthattak. A legnagyobb méretű ház, a 6. számú (4. kép), 353x250 cm, 45-55 cm mélyen a földbeásott, délkeleti oldalához egy verem csatlakozott. Két túzrakóhelye apró kövekkel volt körberakva, nagyméretű kőtűzhelye nem volt. Rövidebb oldalainak egy-egy cölöplyuka a ház tartószerkezetére utal. Az egyik karólukból egy lemezből kivágott, két nittel felerősíthető veret került elő, ami az épület korát a középavar időszakra határozza meg. A telep legkomplikáltabb szerkezetű háza a 17. számú épület (5. kép). Keleti sarkában egy ép boltozatú kemence, déli oldalánál kőtűzhely maradványai kerültek elő. Az 55 cm mélyen a földbemélyített kunyhó kemencéje 150 cm széles és 55 cm magas, fenekét edénytöredékekkel tapasztották ki. A kőtűzhely mellett 5gy vassalakból kirakott tüzelőlap került elő. A házhoz még két verem is csatlakozott. A házban sem kívül, sem belül semmiféle cölöplukat vagy tetőtartó szerkezetre utaló nyomot nem találtak. Az eddig megismertek alapján is viszonylag jól rekonstruálható a település mindennapi élete. A terület megtelepedésre kiválóan alkalmas, a vidék a dombról jól belátható, a közeli erdők fát, vadászati lehetőséget, a patak vizet, nádat szolgáltatott az itt lakók számára. A patakparton feltárt sávban egymástól távol helyezkedtek el az épületek, általában kettesével. A kunyhók elsősorban a hideg időszakban voltak állandó használatban. A közöttük talált szabadtéri kemencék, tuzrakohelyek, hamus gödrök és a sütőharangok (a sütőharangok a kései avar időszak jellegzetes leletei) a házon kívül folyó élet emlékei. A hulladékot az épületeken kívül kiásott szemétgödrökbe gyűjtötték. A telepen eddig előkerült vas»alakok helyi műhely meglétét feltételezik. A települést nem vette körül /édőárok, csak a dombról a vizet levezető árok került elő. A konyhahulladékban előkerült csontanyagot Bartosiewicz László vizsgálta meg. A csontanyag mintegy fele szarvasmarha, egynegyede sertés, azonkívül 1 lócsont, 2 vaddisznó, 31