Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Wehner Tibor: Tatabánya és művészete. Negyvenöt év tendenciái

Tatabánya és művészete Negyvenöt év tendenciái Wehner Tibor A dolgozatunk címében szereplő "és" szócska inkább elválaszt, mint összeköt: Tatabánya és művészete a szándékok és az erőfeszítések, a helyi kultúrpolitika áldozatvállalása, bőséges anyagi támogatása ellenére a közelmúlt évtizedeiben, nem illeszkedett, nem kapcsolódott szervesen egymáshoz. A város élete és története, valamint a lét magasabb szféráihoz sorolható, az esztétika, az esztétikum magasságába emelkedő jelenségek - a művészetfogalommal itt elsősorban a képző- és iparművészetet, valamint az építőművészetet, a környezetalakítást jelölvén - tartalmai és formái egymástól távoli, párhuzamosan futó pályákon egzisztáltak, illetve ha közeledtek is egymáshoz, ha összekapcsolódtak, akkor csak látens jellegű, valójában felületi összejátszásokról lehetett szó. Nehéz lenne az egymáshoz mérhető lemaradásokat, eltéréseket, távolságokat egzakt módon meghatározni: a városalapítás illetve a várotörténet és az itt születő művészet differenciájának okait, a problémákat minden bizonnyal a " társadalmi fejlődést" manipuláló, diktatórikus irányításban, beavatkozásokban, Tatabánya esetében az oly szemléletesen érvényesülő, erőltetett, erőszakos városfejlesztésben lelhetjük meg. Hagyományok és valós szükségletek nélkül, megalapozatlanul, látszatfeltételekre, időszakosan érvényesülő kényszereknek engedekmeskedve, ingatag prekoncepciókkal, mesterséges beavatkozásokkal nem lehet szerves városi kultúrát ki- és felépíteni, városi életet létrehozni. Ma már tudható és megállapítható, hogy a szocialistának nevezett társadalmi kísérlet egyik látványos kudarca - az országosan természetesen nem egyedülálló - tatbányai városlétesítési jelenség. " A tervezéssel kapcsolatos kételyek nálunk is megfogalmazódtak. A hetvenes években a hazai közvélemény - de részben a szakemberek, az új városok vezetői is - megkérdőjelezik az új településekhez kapcsolódó korábbi társadalmi programokat. Ez idő tájt tűnik el a városok nevei elől a 'szocialista' jelző. S ha a hetvenes évek szakirodalmában lehet is találkozni a szocialista város terminológiájával, az inkább mai, a szocialista viszonyok közötti fejlődést, mintsem az életmód, a magatartás és a kultúra szocialista tartalmát hivatott jelölni. Egyre többen vetik el azt a nézetet, hogy a szocialista életmód az új városok ( vagy éppen az új lakótelepek sajátszerűsége, és kétségbe vonják, hogy a tervezési eljárások beavatkozhatnak az életmód, a közösségi viszonyok alakulásába.)" 1 - állapítja meg Szirmai Viktória még 1988-ban a Csinált városok című könyvében. A tévedések szerencsére napjainkban már tárgyilagosan szemlélhetők és ítélhetők meg, s nem csupán az mondható ki, hogy a kultúra, a művészet szocialista jellegét nem sikerült megvalósítani, hanem azt is hangsúlyozhatjuk, hogy a jelző nélküli kultúrát és művészetet sem hódíthattuk meg. Az 1947-ben meghirdetett tatabányai program szerint " A szocialista realizmus megteremtésének az őszinte időálló sikere két tényezőtől függ: a munkásság és a művészetek egymást éltető, létrehozó szoros kapcsolatától és a teljesen alulról való építkezéstől."

2 E vulgáris megközelítés szelleme hosszú évtizedekig uralkodott a bányászvárosban: művek hosszú sorát idézhetnénk pontos illusztráció gyanánt. Ugyanígy megmosolyogtató adalék lenne, ha hosszabban idéznénk egy rövidebb periódus, az ötvenes 175