Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Monostori Imre: Tatabánya és az irodalom

Súlyosbította a helyzetet - viszont a hatalom malmára hajtotta a vizet - a város irodalmi hagyományainak teljes hiánya: az ún. szocialista realizmus tehát ebből következően is az egyetlen követhető és követendő minta lett. És még egy adalék e szabadság nélküli világ irodalmi életéhez: a város vagy a megye egy-egy jelentősebb irodalmi rendezvényén (még a 70-es években, sőt a 80-as évek elején is) a belügy embereit is akár már régi ismerősként üdvözölhettük (volna). El lehet képzelni, hogy az ekképpen szabályozott és ellenőrzött "irodalmi élet" mennyire pezseghetett Tatabányán. Ettől a csapdahelyzettől némiképpen elmozdulva az itt élő írók, költők közül többeknek sikerült kiküzdeni a folyamatos - a budapesti megjelenést (folyóiratokban, sőt önálló kötetekben is); ez azonban egyáltalán nem jelentette azt, hogy valóban függetlenedni tudtak vagy akartak volna a helyi, az itthoni miliőtől. A pártbizottságok ideológusai persze azt is megértették vagy fölismerték, hogy egy valamirevaló városnak - különösen, ha az a megyeszékhely - illik azért valaminő irodalmi(szerű) életet is produkálnia. így nyílott azután tág tere - hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon - a politikailag veszélytelen irodalmi düettantizmusnak, a mértékadónak kikiáltott amatőrizmusnak és a munkásgiccsek egész sorának. Elég csak belelapozni a bevezetőben már említett Többesszámban című antológiába vagy a két évvel később (1973-ban) kiadott Szén és ember didaktikus címet viselő válogatásba. És 1975-ben, a "felszabadulás" 30. évfordulóján újfent kiad a város egy antológiát. Ennek Jelenidőben a címe, s a Tatabányán élő és a városhoz szorosan kötődő írók, költők és képzőművészek munkáiból válogat. A visszhangtalanság akárcsak korábban - most is teljes: a tágabb - mondjuk így: az országos - szellemi, irodalmi élet természetesen nem vesz tudomást ezekről a többségükben bizony harmatgyenge írásokról. Nem járt jobban - miért is járt volna? - az 1977-es kiadású, Városunk, Tatabánya úgyszintén didaktikus címet viselő és úgyszintén didaktikus célzatú antológia sem (amely a várossá nyilvánítás 30. évfordulójára jelent meg, s a Tatabányáról szóló, a városhoz kapcsolódó régebbi és újabb verseket, prózarészleteket gyűjtötte egybe). Mindazonáltal ezekkel az évfordulós és tematikus antológiákkal párhuzamosan kezdtek megjelenni azok az alkotóműhelyszerű kezdemények, amelyek valamelyest - de tényleg csak valamelyest! - nyitóttabban szerkesztették meg publikációikat, egy-egy számukat. E csupán viszonylagosságot jól példázza az, hogy az Időnk című, 1963 őszén napvüágot látott, egy számot megért folyóiratcsíra felelős szerkesztője a megyei tanács v.b. elnökhelyettese, felelős kiadója a megyei tanács v.b. titkára volt; bevezetőjét pedig a megyei tanács v.b. elnöke írta. Felvonultatták továbbá ugyanitt Dobi Istvánt, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét, valamint Nemeslaki Tivadart, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a megyei pártbizottság akkori első titkárát is. Ettől persze még nem emelkedett az Időnk irodalmi összeállításának a színvonala, a megjelenés puszta ténye azonban reményt nyújtott arra, hogy talán egyszer lesz még igazi folyóirata is a városnak, megyének. A tatabányai írók, költők számára mindig is fórumot, publikálási lehetőséget jelentett a megyei napilap, a Dolgozók Lapja. Néhány éve ( 1985-ben) jelent meg a Szépirodalmi írások a Dlgozók Lapjában című repertórium, amely pontosan számba veszi az újság négy évtizedes irodalompártoló tevékenységét. A napüap 166