Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Egressy Erna: Néhány adat Tatabánya közoktatástörténetéhez

intézménynek nincsenek beiskolázási gondjai: a tanulói létszám meghaladja az ezret, s a tanulók modernebb körülmények között sajátíthatják el a szakmát (számítástechnikai szakkörök, nyelvi labor, tankonyhák, cukrászműhelyek stb.). Fontos, hogy az iskola vállalja az átképzés nehéz társadalmi gondját is. Kevésbé jó a Pech Antal Bányaipari Aknászképző Technikum helyzete, mert a bányák általános válsága sújtja. Biztos vagyok azonban abban - a korábbi nagy­szerű eredményeket látva -, hogy az ágazati minisztérium és a helyi önkormány­zat segítségével kijut a bajból. Erre engednek következtetni a már most is működő környezetvédelmi osztályok is. Tudom, hogy nem teljes a kép, amelyet a város közoktatásáról nyújtottam, de az idő rövidsége erre nem is adott lehetőséget. Azt azonban hadd üdvözöljem örömmel, hogy az idei tanévben megnyílt a város első főiskolája, amely külkeres­kedelmi és közgazdasági szakembereket képez. Ugyanakkor rettenetesen nagy szükség lenne egy jó közoktatási és szakoktatási törvényre, s persze a felsőokta­tásira is, valamint a nemzeti alaptantervre és a vizsgakövetelmény-rendszerre a standardizált érettségi vizsgával együtt. Jegyzetek 1. Fényes Elek: Komárom vármegye leírása. Pest, 1848.5.1. 2. Tatabánya története. I. köt. Szerk.: Gombkötő Gábor, Horváth Géza, Ravasz Éva stb. Kiad. a Tatabányai Városi Tanács VB., 1972.267 J. 3. Lm. 268.1. 4. i.m. 275.1. 5. Tatabányai kislexikon. Szerk.: Mészáros Antal, Tapolcai Ernôné. Tatabánya, 197 S. 236 J. 6. Tatabánya története. II. köt. Szerk.: Gombkötő Gábor, Horváth Géza, Ravasz Éva stb. Kiad. a Tatabányai Városi Tanács VB., 1972.212 J. 7. Lm. 214.1. 8. Lm. 214.1. 9. Tatabányai kislexikon. Szerk.: Mészáros Antal, Tapolcai Ernőné. Tatabánya, 1975.239J. 10. A Nehézipari Minisztérium felügyekete alá tartozó bányaipari aknászképző, bányagépészeti és bányavillamossági, geológiai technikumok jubileumi évkönyve. 1959. Bp., 1960.131 11. Tatabányai kislexikon. Szerk.: Mészáros Antal, Tapolcai Ernőné. Tatabánya, 1975.239J. 12. Tatabányai levéltár. 528/1951. 13. Tatabánya története. II. köt. Szerk.: Gombkötő Gábor, Horváth Géza, Ravasz Éva stb. Kiad. a Tatabányai Városi Tanács VB., 1972.217J. 14. Tatabányai kislexikon. Szerk.: Mészáros Antal, Tapolcai Ernőné. Tatabánya, 1975.239 J. 15. Az oktatás fejlesztése Komárom megyében. Adottságok és törekvések. Regionális kutatások. Szerk.: Forray Katalin, Kozma Tamás, Bp., Oktatáskutató Int. 1987.528 p. 16. Az 1985. évi I. oktatási törvény. Oktatáspolitikai dokumentumok. 1985. Bp., Kossuth 1986. 134p. 148

Next

/
Thumbnails
Contents