Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Szirmai Viktória: „Új” ökológiai válság. Az újvárosi társadalmak és az ökológiai problémák
A társadalmi problémák Az érdekérvényesítésben is megnyilvánuló társadalmi egyenlőtlenségek kifejeződéseként valamint az urbanizációs folyamat törvényszerű velejárójaként is igen hamar számos szociális probléma jelentkezett az új városok mindegyikében. A hatvanas években Dubaújvárosban voltak a legmagasabb arányúak a bűnözés különböző típusai. A hetvenes években pedig Leninvárosban. A válások száma is növekvő volt. Dunaújvárosban 1980-ban 7,4 % (az országos arány 6,1 %). A központi és a helyi hatalom a jelzett problémákat titkolni igyekezett. Mint ahogy a társadalmi egyenlőtlenségeket és a szociális konfliktusok létét is tagadták. A társadalmi rétegek területi elhelyezkedésében kialakult szegregációról sem sok szó esett, jóllehet a lakáspolitika, a lakáselosztási mechanizmusok következtében minden új városban tapasztalható volt, hogy a szakképzettebb, iskolázottabb, nagyobb hatalommal és érdekérvényesítéssel rendelkező csoportok a térben elkülönültek a többi társadalmi rétegtől. A természeti környezeti problémákkal kapcsolatosan már jóval kevesebb a helyi titoktartás. S erre nem kielégítő magyarázat a környezetvédelmi irányítás centralizáltsága, az ökológiai károk és következményeik korántsem csupán lokális jellege. A természeti környezeti problémák Az ötvenes és a hatvanas években kialakult extenzív gazdaságfejlesztés az új iparvárosokban túlkoncentrált és szennyező termelési rendszert alakított ki. Elsősorban a légszennyezettség okoz problémákat. A légszennyezettség szempontjából a nagyváros mellett az új iparvárosok helyzete a legkedvezőtlenebb. A két legáltalánosabban előforduló légszennyező anyag, a kén- és nitrogéndioxid átlagos évi koncentrációja az új városok környékén igen magas. A kéndioxid levegőminőségi normaértéke napi 24 órás átlaga 0,15 mg/3. 1989-ben az ipari térségekben a 0,113 mg/3, de a 0,125 mg/3 érték is előfordul. A lebegő és ülepedő por szennyezettség Ajkán, Dunaújvárosban, Várpalotán, Ózdon, Tatabányán a megengedhető értéket éves viszonylatban is meghaladja. A rákkeltő policiklikus aromás szénhidrogének az ipar, de a gépjárműforgalom és a korszerűtlen fűtés miatt is Ajkán Százhalombattán és Várpalotán a megengedett érték 2-4-szeresét is elérik. (Bulla M. 1989.1 ló.old.) Jellegzetesen magyar új városi környezeti probléma az alumíniumkohászatból származó fluoridok jelentős mennyisége. Már a nyolcvanas évek elején több új városban, így Ajkán, Százhalombattán, Dunaújvárosban is különböző élességű lakossági ökológiai konfliktusok robbannak ki, hol a helyi hatalom kezdeményezésére, hol a csendes támogatásukkal. A helyi hatalom magatartásában megnyilvánuló változásra csak részben ad magyarázatot, hogy a lakosság érintettsége nyüvánvaló, hogy mindenki által tapasztalható a környezet szennyezés, az egyre több felső légúti megbetegedés, főleg a gyermekek körében. Az államszocialista korszak utolsó évtizedében az ökológiai problémák miatt kialakult lakossági megmozdulásokat, az elégedetlenségeket egyes települések, közte az új városok helyi hatalma is különböző típusú érdekérvényesítésre használtak fel. Ajkán arra, hogy megszerezzék a veszteséges és gazdaságtalan hőerőmű elektrof uteres fejlesztéséhez, az erőmű rekonstrukciójához szükséges állami támogatást. Százhalombattán pedig arra, hogy a helyi pártvezetés a gazdaságirányítási elittel szembe megőrizze a hatalmi 13
