Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Szirmai Viktória: „Új” ökológiai válság. Az újvárosi társadalmak és az ökológiai problémák

arányoknak ez is oka. A legfiatalabb új városnál Paksnál egyértelműen látható, hogy nemcsak erről van szó. A város a hetvenes években épült, a lakótelepi lakások mégis több mint 80 %-a az állami tulajdonú, bérlakás, Százhalombattánál hasonló a helyzet. Az új lakások több mint 70 %-a a hetvenes években készült el, az állami lakások aránya mégis közel 80 %. A hatvanas, hetvenes években, ha a központi hatalom az ún. munkásvárosok lakáshelyzetét ideológiai szempontból már nem is tartotta annyira fontosnak, mint az ötvenes években, döntéseinél azért mindig szempont maradt, amelyet mint hivatkozási alapot, a fejlesztési forrásokért küzdő felek jól ki is használtak. A munkásvárosság persze önmagában nem adott elegendő érvet, hiszen mindegyik új város rendelkezett munkáslakossággal. A legtöbb forrást az vitte el, amelyiknek az ipara f ontosabb volt a népgazdasági tervezés számára, és amelyik megfelelő politikai, gazdasági érdekérvényesítő erővel is rendelkezett. Az atomerőműre telepített Paks, az olajfinomítás központjaként működő Százhalombatta, a szénbányász városok szintén előnyös helyzetben voltak. A táblából kitűnik, hogy Tatabányán, Komlón, Oroszlányban is jelentős mértékű az állami bérlakások aránya. Az államszocialista társadalmi értékek alapján mindez igazságosnak mondható. A szociológiai kutatási tapasztalatok szerint azonban a helyi tanácsok a szociális elosztás szempontjait csak a legitimációjukhoz feltétlenül szükséges mértékben alkalmazták. A helyi hatalom, a nagyüzemi és a politikai elit a munkásokhoz képest jóval nagyobb arányban jutottak hozzá a jó minőségű, nagyobb, ökológiailag kedvező pozíciójú állami bérlakásokhoz. (Szirmai, 1986. Szirmai, 1988) A városok országos átlagától eltérően az új városokban jóval magasabb a kétszobás lakások aránya, a három és annál többszobás lakások jelenléte az átlaghoz képest mindenhol alacsonyabb, kivéve a fiatalabb új városokban. Alakások komfortfokozata, az infrastrukturális körülmények az országos átlagot messze maghaladják. (1. Melléklet 3. számú táblázatot) A túlzottan homogén lakásszerkezet a társadalmi foglalkozási helyzettől függő mértékben okoz konfliktusokat a városlakók körében: a szakképzett, diplomás társadalmi csoportok kevésbé, a szakképzetlen, iskolázatlan főleg segéd- és betanított munkások jobban elfogadják az újvárosi lakás- és lakóhelyi környezetet. 6. Az újvárosi társadalmak A népesség Az újváros építés kezdetén mindenki számára nyitott településként, később inkább munkásvárosként aposztrofálták őket. A lakók összetétele alapján azt is mondhatnánk, népességük a tervek szerint alakult. Ez a megállapítás túlzottan leegyszerűsített, ha a társadalmi összetétel mellett a különböző társadalmi csoportok érdekérvényesítési lehetőségeit, élet- és lakáskörülményeik alakulását, a társadalmi egyenlőtlenségeket is vizsgáljuk. Az első években szakképzetlen és iskolázatlan, korábban mezőgazdasági munkát folytató nemzedékek jöttek. Olyanok, akiknek a szülei is iskolázatlanok és szakképzetlenek volta. Alig találni olyanokat, aki szellemi, netán értelmiségi munkát végeztek. 11