Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Szvircsek Ferenc: Kolonizálás, mint a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. munkáspolitikájának része

Gerbert komolyan vette a munkások elhelyezésének kérdését. A legideálisabb lakástípusnak a falusi földszintes, egy család számára épült lakóházat tartotta, melyet ha még oly kicsiny is, de kert és udvar környékez, melyhez a ház mögött egy darab föld tartozik úgy mint a parasztházaknál falun mindenütt látható volt. A társulat eddig a munkáslakásokat többnyire két-, négycsaládos sorlakóházaknak és laktanyáknak építette. Gerber angliai tanulmányútja után határozta el, hogy a sorlakóházaknak az elkülönített lakóház jellegét fogja biztosítani, ezért Pálfalván már ilyen megoldásokat alkalmazott a társulat. Kétcsaládos lakóházat ritkán építettek, gyakoribb volt a négycsaládos típus. Utóbbi négy, egymáshoz sorolt különálló lakásból állt, melynek bejárati ajtaja a négy világtáj felé nyílt. Ez az épülettípus szépen csoportosítható volt, egészségügyi szempontból azonban csak a fele lett volna elfogadható. Gerber erélyesen tiltakozott a munkáslaktanyák építése ellen, sőt egészségügyi okokra hivatkozva normákat állított fel. Ezek szerint a munkáslakóházakat nem lenne szabad bányák, kohók mellé építeni, hanem csak olyan helyre, melynek levegője tiszta, vize jó és 2-3 km-re fekszik a munkahelytől. A munkáslakásokra nézve legalább 2 elkülönített hálószobát és egy konyhát tartott ideálisnak. Gondot fordított a helyes tájolásra, fürdőre, árnyékszékre, mosdóra, sütőkemencére és parkra is. A munkáslakótelepek tartozékaként szerepeltek azoknak a munkásoknak az elhelyezését célzó épületek is, akik távol laktak. Ezeket a társulat kezdetben barakkokban helyezte el. Végezetül megállapíthatjuk, hogy az SKB Rt-nek az egyik súlyos problémáját a munkáslakások képezték. Az itt kialakult vándorbányászat hozta magával, hogy a lakótelepeket, kolóniákat mindig ott kellett építeni, ahol a bányászat megtelepedett és momentán folyt. Ez a bányatelep tilajdonképpen külön vüág volt a szénmedencében található falvak között. Kolónia, ahol a kolonizaltsagot nem csupán a munkásházak jelentették sajátos építési módúkkal, amellyel teljesen elütöttek a környező paraszti világtól, hanem akárhol is lakott a bányamunkás, elválasztotta őt a falutól nem őstermelő helyzetének megfelelő különleges ellátási formája is. Tény az is, hogy a nagyüzemi bányászat megindulásától kezdődően a tőkebefektetések eredményeként az állóeszköz állomány (termelő és nem termelő állóeszköz) értéke egyre növekedett. A technika fejlődése, a gépesítések mellett meg kellett teremteni a termelés személyi feltételeit is, amelynek következtében nem termelő beruházások - azaz lakótelepek, szociális és kulturális létesítmények megvalósítását is szorgalmazniuk kellett. A bányászat súlypontja az 1920-as évektől kezdődően a medence középső részére tevődött át, új és az igényeknek megfelelőbb lakótelepeket (Kisterenye-Chorin-telep, Nemti-Horthy-telep) létesítettek. Az átlagos munkáslakóházak tömege, a hozzákapcsolódó barakkokkal a medence északi részén maradt. Az SKB Rt. mőködése során 35 munkástelepei létesített, ahol 5000 lakásban mintegy 15 000 személy lakott. 104