Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Szvircsek Ferenc: Kolonizálás, mint a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. munkáspolitikájának része

Kolonizálás, mint a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. munkáspolitikájának része Szvircsek Ferenc A Salgótarján környéki barnakőszén 1766-os felfedezése után majd egy évszázad kellett ahhoz, hogy salgótarjáni központtal hasznosítására sor kerülhessen. A szén jelentőségének felismerése után 1860-ban alakult meg a faluban a Salgótarjáni Kőszénbánya Társaság, majd 1861 -ben a Szent István Kőszénbánya Társulat. Pénzügyi gondoktól terhelt vegetálás után 1868-ban jött létre a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., mely fennállásának 78 éve alatt hazánk egyik legjelen tősebb szénbánya-vállalatává fejlődött. Az SKB Rt. kezdte meg a kolóniák építését, melyek kezdetben a községtől távol helyezkedtek el, s így a falu képében (Salgótarján) nem jelentettek változást. A korai bányászkodás korszakában (1848-1867) rendszeres bányászat nem lévén, a bányászként foglalkoztatott dolgozók száma jelentéktelen és foglalkoztatásuk is időszakos. Az üzemek szakaszos üzemeltetése sem kedvezett az állandó és jól begyakorolt szakmunkás törzs kialakulásának. A bányák, azaz a "szénásóhelyek", a kezdeti táróbányászkodás alacsony színvonala sem tette lehetővé a bányamunka szakmunkává válását. Megváltozik a helyzet 1868-tól, az SKB Rt. bányászatának megindulásával, mely a bányászat színvonalának állandó és rendszeres emelésével és a széntermelés folyamatos növelésével a bányamunkát szakmai rangra emelte. Ez a folyamat nem ment végbe gyorsan és zökkenőmentesen. A bányászat fejlesztésének legnagyobb nehézségét a tőkés gazdálkodás első évtizedeiben a szakmunkás hiány okozza. Még nincs meg a szakképzett munkásállomány magja, mely mellett új és bővülő szakmunkás generációk fejlődhetnek ki. De nincs még az országban olyan hagyományokkal rendelkező szénbánya sem, melynek példája e munkát a medencében vonzóbbá tenné. Ilyen körülmények között az első tőkés alakulat legfontosabb feladatát külföldi bányamunkások és egyéb szakemberének toborzása és letelepítése képezi. Nagy erővel indult meg a munkástoborzás a szomszédos országokban, különösen a monarchia területén. Eredményeként csakhamar megjelennek Salgótarjánban és környékén a német, szlovák, cseh, osztrák, lengyel, stájer, krajnai stb munkások százai. E néhány száz bevándorolt szakmunkás - kiegészülve a helyi földművesekből toborzott segédmunkásokkal - képezte medencénkben, egyben Nógrád megyében is az ipari munkásság magvát. Idézzük fel Liptay Pál írását, milyen volt a salgótarjáni bányatelep 1868-ban. "...Érdekes itt látni azon lakásokat, melyeket néhány szál ddeszkából a hegy oldalába építenek. Egy ablak, egy ajtó és egy ágy minden, ami az ilyen viskóban elfér, teteje földdel van behintve, amelyen buján tenyészik a fű és burján, az oldalakat szintén földdel töltik fel, hogy télen meleget, nyáron pedig hideget tartson". Dzsida József egy korabeli bányász visszaemlékezését idézi 1869ből:... 14 bányászcsalád utazott Leobenből Salgótarjánba. A mai "bányatelep helyén csak egy hosszú kolónia állt, melyben mintegy száz család volt összezsúfolva. A többi családok kis üregeket vágtak maguknak a hegyoldalba, elejét bedeszkázták és készen volt a lakás." 99