Gyenisné Landesz Edit – Somorjai József szerk.: Mátyás Király és a vidéki Magyarország. Az 1990. május 2-án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 6. Tata, 1990)
Dr. Molnár László: Mátyás király és a magyar montanisztikum. A kor szakirodalmi forrásai
A pénzügyeket a kincstárnok intézte, aki egyedül a királynak volt felelős, a rendek beleszólása csak a rendkívüli adók engedélyezésére korlátozódott. /3.ábra/ A királyi bevételek jelentős része származott a montanisztikumból. A nemesfémbányászat és -beváltás királyi monopólium volt, és az ispánok- akik személyileg általában a bányavárosok bírái voltak- kezelték a monopóliumból fakadó bevételeket. Mátyás uralkodása alatt a királyon kívül senkinek nem volt pénzverési joga. A négy pénzverde helyén: Budán, Körmöcön, Nagybányán és Nagyszebenyben verték az arany forintokat és az ezüst dénárokat. A sóbányák bevételének szabályozásáról Mátyás számos rendeletét ismerjük. Mátyás király bevételeit az 1480-as években egymillió aranyforintra becsülték a múltban. Újabb kutatások szerint ez az összeg túlzottan magas. A tanulmányban Kubinyi András 36 és Szakály Ferenc 37 egymáshoz közel álló 620 ezer forintos évi bevételét ábrázoltam kördiagramon. A jobbágyság adója tette ki az összes jövedelmek csaknem felét, de 27-28 %-a montanisztikumból keletkezett, a nemesfém-, só és rézeladásból. Mivel a határvámok egy része is a nemesfémekből eredt, ezért nem túlzás kijelenteni, hogy a királyjövedelmének 30-32 %-a számazott a montanisztikumból. /4.ábra/ Intézkedések a bányászat érdekében A magyarországi aranyelőfordulásoknál a dúsuk oxidációs zónákat a 15. század közepéig lefejtették, a műveletek egyre nagyobb mélységbe kényszerültek. Emelkedtek a vízemelés költségei, csökkent a gazdaságosság -a "bányaáldás"- és így a vállalkozói kedv is. A bányákból fakadó víz a tárókból, de különösen a függőleges aknákból egyenként kiemelve negyon költséges. Ezért a történelem folyamán, ahol a bányászat elérte a szervezettség bizonyos fokát, ott vízelvezető altárót /Erbstollen/ építettek. Az altáró olyan 3-5 ezrelék lejtésű vágat, amely több bánya vizét vezette le. Az altáró a művelt telepek alatt húzódott és a külszín legmélyebb pontja közelében telepítették. Építését egyidőben több aknából kezdték, két irányba, de a végleges célt csak akkor érte el, amikor teljes hosszában elkészült a vízlevezető vágat. Az altáró építése nehéz és költséges munka volt, fontos jellemzője, hogy megépítése nélkülözhetetlen, de csak később fizetődött ki. Ez a "később" a középkorban, amikor ékkel kalapáccsal kihajtva egy vágat évente /!/ csak 20-30 métert haladt előre, néha 30-50 évet jelentett és több bányászgeneráció munkáját vette igénybe/ 6 ^ Ezért az altárók építéséhez tőke kellett, amely csak évtizedek múlva térült meg. Az altárók építése jelezte a középkorban a korai kapitalizmus megjelenését! A tőkés csak magas kamat reményében előlegezett nagy összeget az (6) A német megnevezés magában foglalja a vágat "örökölt" apáról-fiúra szálló, több generációsjellegét. 72
