Gyenisné Landesz Edit – Somorjai József szerk.: Mátyás Király és a vidéki Magyarország. Az 1990. május 2-án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 6. Tata, 1990)

Dr. Molnár László: Mátyás király és a magyar montanisztikum. A kor szakirodalmi forrásai

MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A MAGYAR MONTANISZTIKUM. A KOR SZAKIRODALMI FORRÁSAI DR. MOLNÁR LÁSZLÓ A magyarországi középkor gazdasági életének története hiteles források­ban szegény korszak. Mátyás korának feldolgozásában legnagyobb érdeme­ket felmutató, már klasszikusnak mondható szerzők könyveit áttekintve-pl.: Teleki József, 1 Fraknói Vilmos, 2 Csánki Dezső, 3 Károlyi Árpád, 4 Tóth Zol­tán - megállapítható, hogy nagyon kevés gazdasági adatot tartalmaznak. Hó­man Bálint és Szekfû Gyula fél évszázados, kiváló összefoglaló műve a gazdasági életről, a kereskedelmi forgalomról már jobban tájékoztat, de a termeléströténet nehezen követhető a műből. Az utolsó évtized legnevesebb kutatói is hiányolják a gazdasági feljegyzéseket, pl.: Fügedi Erik megállapít­ja, hogy a részletek után kutatva elsősorban jogügyeletekre vonatkozó okle­veleket talált. 7 Az egyik legújabb kiadványban Szakály Ferenc is úgy véli, hogy az egyébként terjedelmes Mátyás kori okleveles forrásanyag szisztema­tikus feltárása jelenleg kezdeti szinten van.. 8 Sajnos a tíz kötetes Magyaror­szág története évek óta hézagosan vesztegelő sorozatból éppen ezt a korszakot felölelő -1242-1526 közötti éveket tárgyaló - kötetpár hiányzik. A korszak montanisztikumának^ ' vizsgálatával még a hazánknál fejlet­tebb államok kutatói is nehéz feladat előtt állnak, mert a bányaművelés mi­kéntjéről közvetlen írásos anyag más országokban is kevés. Az ismeretek általában közvetettek, eligazításként a bányamukát szabályozó törvények, a bányavidéki statumok és a nagyon hiányos bányavárosi számadáskönyvek szolgálnak. A Kárpát-medence montanisztikuma tanulmányozásának egyik forrása F. A. Schmidt 1634-38 között kiadott 13.670 oldalt felölelő 25 kötete. 9 Ez a 2564 törvényt, rendeletet tartalmazó gyűjtemény Mátyás korából csak a hat dekrétum bányászati vonatkozású artikulusait tartalmazza összesen tíz olda­lon. Wenzel Gusztáv 1880-ban megjelent alapvető műve 10 95 okmányt tett közzé az 1327. és 1681. évek közötti három és fél század időszakából, ezek közül csak 18 keletkezett Mátyás korában. Pech Antal összesen 3800 nyom­tatott oldalt kitevő műveiben két kötetben, n 12 , mintegy 20 oldalon foglal­kozik Mátyás korával. A montanisztikum leggazdagabb szakirodalmi forrása Paulinyi Oszkár 1930-1982. évek között folytatott munkásságának eredmé­nye, l U1 16 17 akinek tanulmányai átalakították a korábbi -inkább jogtör­téneti fogantatású- bányászattörténetünket, gazdasági-, társadalmi- és technikatörténetis-zemléletű stúdiummá. A korszak bányászattörténeti for­(1.) A montanisztikum a latin mons -azaz hegy- szóból származik, montan, ami hegyekkel kapcsolatos, montanisztikum a bányászattal és kohászattal összefüggő tevékenységek, ismeretek összessége. 69

Next

/
Thumbnails
Contents