Gyenisné Landesz Edit – Somorjai József szerk.: Mátyás Király és a vidéki Magyarország. Az 1990. május 2-án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 6. Tata, 1990)

Szilágyi István: Mátyás és a természettudományok

pápa. A király környezetében való hosszú tartózkodás során kölcsönös barátság alakult ki közöttük. Mátyás főként azért szerette Galeottot, mert kitűnő mulattató, anekdotázó volt. 1485-ben adta közre Corvin Jánosnak ajánlva Mátyás tetteiről való anekdota gyűjteményét. Ebben igyekezett a valóságnak megfelelően - nem túlságosan felmagasztalva - bemutatni a magyar fejedelmi embereszményt a hercegnek például állítva.

28 Érdekes megemlíteni, hogy a reneszánsz természettudományos művelőiről egyes humanisták milyen lekicsinylő gúnyolódással írtak. Barbárnak, harsánynak, durvának és műveletlennek tartották stílusukat. Azt vetették szemükre, hogy olyan mondatszerkezeteket használnak, amelyek Cicerónál nem fordulnak elő.

29 Mátyás saját maga által fogalmazott leveleinek szakértője V. Kovács Sándor írja: "Nála hiába keressük a ciceróniánus fordulatokat, a retorikai iskolázottság bizonyítékait. Leveleinek legsajátosabb vonása épp az egyéni jelleg szuverén érvényesülése minden előíráson, hagyományon, divaton ... Leveleiben általában rögtön a tárgyra tér, az udvarias formák mellett jól megférnek a nyersen minősítő jelzők, a tiltakozó, nem ritkán kioktató kifakadások ... Ha érvelni kényszerül, gúnyos - fölényes, föllebbezhetetlen határozottsággal, lakonikus tömörséggel fogalmaz ... Szándékainak világos, egyértelmű kinyilatkoztatása az élő beszéd közvetlen hatására vezethető vissza. Maga is meg volt győződve törekvéseinek világos voltáról, ritkán érezte szükségét, hogy mondanivalóját illusztrálja ..." Ez a sarkítás természetesen erős, hiszen "Humanista mentalitása elsősorban szemléletmódjában, világfelfogásának modernségében érvényesült, nem pedig stílusremeklésben, retorikai frázisokban". 64