Gyenisné Landesz Edit – Somorjai József szerk.: Mátyás Király és a vidéki Magyarország. Az 1990. május 2-án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 6. Tata, 1990)

Dr. Kubinyi András: Mátyás király és a vidéki Magyarország

költözhetett el csak, azaz előzetes engedélyt kellett kapnia, a hátralékos föld­bért pedig ki kellett fizetnie. Egy más lehetőség volt, ha egy szomszéd földes­úr erőszakkal költöztetett át valakit, amit természetesen nehezítettek. A probléma ott van, hogy ki volt jogosult költözési engedélyt kiadni. Előfor­dult ugyanis, hogy a földesúr megakadályozta jobbágya elköltözését. Ennek egyszerű oka volt: az engedély kiadásához nem volt szükséges a földesúr be­leegyezése: ezt kiadhatta a falu bírája is, hiszen a távozó jobbágy terhei a fa­luközösséget sújtották, továbbá a megye. Később az 1504:16.t.c. 45 a szolgabíróra ruházta az engedélyezési jogot, ami történetírásunk szerint a költözés megnehezítését szolgálta. Ez ebben a formában téves. A törvény ugyanis csak költöztetés esetében, más jobbágya számára adott engedélyről szól. Ez nem változtat a falubíró vagy a költöző földesurának engedélyezési jogán. Ami pedig a megyei tisztviselők eljárását illeti, ők már Mátyás alatt is gyakorolták az engedélyezési jogot, és ekkor, de a Jagelló korában is több­ször foglaltak a jobbágy érdekében, mint ellenében állást. 46 A megyék olykor konkrét kérdések miatt szabályrendeleteket is voltak kény­telen hozni ez ügyben, így Ung megye 1474-ben. Ez a költözők által létreho­zott irtásföldek esetében további használatukat a földesúr engedélyéhez kötötte, egyben az utána járó járadékok megfizetésére is kötelezte az elköl­tözőket. Az irtással ugyanis a jobbágy tulajdonjogot szerzett, és a földesúr­nak nem volt joga kibecsültetni, hanem valódi értékét kellett megfizetnie. Ezt a királyi kúria II. Ulászló elnökletével is elismerte, sőt a Hármaskönyv ezzel ellentétes szabályát kiigazította. A vármegye tehát fontos igazgatási alapegysége volt az országnak. A min­dennapi élet ügyei a megyénél fordultak elő, és amennyiben egy középkori uralkodó biztosítani akarta az ország nyugalmát, adói befutását, stb. erősíte­nie kellett a megye hatalmát. Ez két módszerrel volt elérhető. A megyésis­pánságot a megye egyik legtekintélyesebb birtokosára kellett ruházni, aki saját birtokaira támaszkodva keresztül tudta vinni a királyi parancsok érvé­nyesülését. Számos megyében találjuk meg a leghatalmasabb urak egyikét is­pánként. Egy-két példa. Szatmár megyében pl. Mátyás egész uralkodása idején Bátori András töltötte be az ispáni tisztet. 49 A király úgy látszik ural­kodása első felében arra gondolt, hogy intézményesen is hozzákösse a me­gyét a helyi nagybirtokoshoz. Elsősorban a tőle függő püspökökből, de bárókból is egyetlen egy uralkodó nem kreált annyi örökös megyésispánsá­got, mint ő. Négy egyházi és hét világi személy lett alatta így megyéje örökle­tes ispánja. Uralkodása végén azután ellenkező tendenciát látunk. Egyrészt visszavette az örökös ispánságok jó részét, az egyháziakat is, más­részt köznemes királyi kamarások, ill. az időközben már báróvá vált Kinizsi kezében országrésznyi megyetömböket hozott létre. A király uralkodása vé­gén Cecei Kis Máté két tömbben nyolc, Ráskai Balázs Beregtől Komáromig öt megye és a Jászkunság, Kinizsi Pál kilenc megye igazgatását tartotta kezé­ben. Ezenkívül is voltak megyék, amelyeket Corvin János nevében köznemes várnagyok kormányoztak. Az így királyi közvetlen igazgatás alá került me­ia

Next

/
Thumbnails
Contents