Gyenisné Landesz Edit – Somorjai József szerk.: Magyary Zoltán munkássága. Az 1988. május 28-án, Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 5. Tata, 1990)

Szaniszló József: Magyary a kultúrpolitika szolgálatában

gét, továbbá a posta és a MÁV segédtiszti karát, ezzel ennek a két legnagyobb létszámmal bíró intézménynek a lelkét, s ezzel együtt talán az ország anyagiakban, lelkiekben legkiegyensúlyozottabb dolgozó garnitúráját. Nem volt tehát a polgári iskola intézménye zsákutca! Zárszóként, félre téve immár a személyes reminisztenciákat adjon számot a klebelsbergi kultúrpolitikáról a legilletékesebb személy: néhai Magyary Zoltán. Említettem, hogy a klebelsbergi kultúrpolitika iskola-oktatási-tudományos vonulatát szimbolizáló törvények közül időrendben a két utolsó: - az 1927. évi XIII. te. és az 1930. évi VI. te. szövege és a hozzátartozó miniszteri indoklás is teljes egészében Magyary Zoltán alkotása. Szempontunkból a kettő közül az 1927. évi XIII. te. - amelyik a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló külföldi ösztöndíjakról rendelkezik - a fontosabb, mert ennek miniszteri indoklásában foglalja össze Magyary a klebelsbergi kultúrpolitika alapelveit. Halljuk tehát, hogy milyen szavakat ad Magyary - ezt a törvényt az Országgyűlés elé terjesztő minisztere szájába. íme: „Kultúrpolitikám két alapgondolaton épül fel. Emelni igyekszem a magyar nemzet széles néprétegei nagy tömegeinek értelmi szintjét. Ezt a célt mozdítja elő a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról szóló 1926. évi VII. te, amelyet javaslatomra szavazott meg a nemzetgyűlés, továbbá a polgári iskolákról szóló javaslatom, amelyet egyidejűleg terjesztek a t. Országgyűlés elé. Gondoskodni kell azonban arról is, hogy minden téren: irodalomban, művészetben és tudományban egyaránt kellő számban álljanak férfiak, különösen szakemberek rendelkezésre, kik teljesen európai színvonalon vannak, s így minden működési téren, minden szakmában a nagy feladatok megoldásánál elsőrangú erőkre támaszkodhassunk. E második célból adom be a természettudományok fejlesztése érdekében teendő intézkedésekről szóló javaslatomat, s e másik célt fogja meggyőződésem szerint előmozdítani a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjakról szóló ezen javaslatom is." Eddig az idézet. Az előzőek során mondottak fényében ez az indoklás sem kíván további kommentárt. S ezzel korreferátumom végéhez érkeztem. Záróakkordjaként külön gondolattársítás jutott az eszembe. A múlt évben érdekes glosszát olvastam az Élet és Irodalomban. A címe így hangzott: legalábbis emlékezetem szerint - „Gyere vissza Jóska!" Azért figyeltem föl rá, mert én is Jóska vagyok s kíváncsivá tett, hogy mifajta druszámat szólítja vissza közénk, és milyen okból a magyar tollforgató. A glossza főszereplője egy bizonyos Fischer József, a „kollektív felelősség" dicstelen elve alapján Németországba telepített budakeszii sváb család leszármazottja, aki a Német Szövetségi Köztársaság egyik Rajna menti tagálla32