Payer Gábor szerk.: Révhelyi Elemér munkássága a tatai múzeum hagyatéki gyűjteménye tükrében. (Tudományos Füzetek 4. Tata, 1988)

Révhelyi Elemér: Fellner Jakab életműve – a kezdetektől az 1760-as évek közepéig (Sajtó alá rendezte: Haris Andrea)

A különös gondossággal kivitelezett, s Fellner kézjegyével szignált tatai kastély tervsorozatot az Eszterházy család tatai levéltárának gazdag tervgyűjteményében őrizték 1945-ig. E rajzok szemléletesen világítják meg a terv érlelését, a kibontakozó új társadalom és szellemi irányzatokkal párhuzamosan haladó, s a megváltozott stílusfelfogáshoz igazodó architektónikus elképzeléseket. Ugyanekkor tanulságosan mutatnak rá a helyi adottságokban rejlő lehetőségek gazdaságos, ötletes és különböző felhasználásának kompozíciós módszereire is. A móri kastély még a század közepén jelentkező kölcsönhatások, bizonytalanságok, a keresés és az egyéni törekvések vajúdásának feszültségekben megfogant alkotása volt. A tatai kastély végleges terve, ha nem is tud még teljesen felszabadulni a barokk-rokokó szellem felszínes uralmának kísértésétől, már élesen mutatja a felfogásbeli változást, s logikus megfontolások alapján közeledik az új építészeti törekvések felé. A monumentalitás, reprezentálás és pompaszeretet előtérbe helyezése, a túlzott és külsőséges igénylések továbbélő kényszerének megkötöttsége is mintha veszítene erejéből, színpadias illúzióiból, s mérsékeltebb hangot üt meg. Viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Fellner olyan időszakban kapta a megbízást, amikor országszerte meginduló nagyszabású tervek megszületése hozta mozgásba a hazai építészetet. Emelkedett az építkezések száma és ezzel párhuzamosan fokozódott a nagy feladatok és kezdeményezések megvalósítása. Fordulóponthoz érkezett az ország elnyomott, és így elmaradt kulturális helyzete. A sorstragédiák között vergődő magyarság szellemi életének horizontján a lassú felemelkedés hajnala hoz új életet. A megnövekedett építészeti igények az egyenletes fejlődésből kiugró, kiemelkedő teljesítményekre ösztönözték az alkotókat. E versenyben Fellner sem mondhatott le teljesen a mecénási követelmények és a művészi, alkotói fantázia csábító lehetőségeinek perspektíváiról, a sikert jelentő reményekről, a kínálkozó jövőről. A főúri megbízással, az előírásokkal és az építőművész művészi függetlenségének kisebb-nagyobb megszorításával szemben, mégis a maga diktálta mérséklet és egyszerűség keretei között mindjobban egyéniségét, sajátos elgondolásait, tervezői szabadságát igyekezett érvényesíteni. Az első és a legegyszerűbb megoldás szerint a tó partján épült várterület közepén, a régi Zsigmond, Mátyás korabeli palotarom teljes elbontásának helyére került volna az új épület. A móri kastély főépületének alaprajzi elrendezéséhez hasonlóan, mindkét homlokzatához középrizalit és rövid szárnyak csatlakoznak. E szárnyak azonban itt valamivel hosszabbak és szélesebbek, jobban megadják az udvar cour d'honneur jellegét, s a tó felől még külön bejáratot is kapnak, melyek mindkét oldalon kisebb háromkarú lépcsőtérbe nyílnak. Udvari homlokzatának, amely oszlopokra emelt erkélyes kocsibehajtóval bővült, mélyen benyúló középrizalitja is erőteljesebben jelentkezik. A móri kezdeményezés tovább fejlesztése a kéttraktusos épület tisztább, ökonomikusabb, szimmetrikus elrendezésével és a környező terület kialakításával egy nagyobb szabású kastély megépítésének problémáit veti fel. Feltűnő a lépcsők nagyobb száma, elosztása és tágasabb tér megoldásai. Belsejének legreprezentatívabb dísze a főbejárattól elindított rizalit szélességű, előcsarnokkal egybeforrt és haránt irányban kiszélesedő ösz-