Payer Gábor szerk.: Révhelyi Elemér munkássága a tatai múzeum hagyatéki gyűjteménye tükrében. (Tudományos Füzetek 4. Tata, 1988)

Pusztai László: Révhelyi Elemér (1889–1976)

Egyetemi tanári munkásságának kezdeti éveiben kezdett foglalkozni az Eszterházyak neves építészének Fellner Jakabnak életművével, melyhez az alapot a család levéltárában folytatott több éves kutatómunka adta meg. E témában írta meg kandidátusi disszertációját: „Fellner Jakab működésének kezdeti évei" címmel, 1957-ben. Mindezen értékes tanulmányok mellett a jelen és későbbi korok számára rendkívüli jelentőséggel bír hatalmas mennyiségű iratanyaga és fotógyűjteménye. Tatához, annak muzeális gyűjteményeihez való kötődése miatt az Eszterházy család, valamint a Fellnerrel kapcsolatos kutatási anyagát végrendeletileg a Tatai Múzeumra hagyományozta. Egyéb, más családi, városi és egyházi levéltárakban végzett kutatásainak anyaga az Országos Műemléki Felügyelőség Magyar Építészeti Múzeumának gyűjteményébe került. Révhelyi Elemér már fiatal korában felismerte, hogy az egyes építészeti objektumoknak, külső és belső korabeli állapotát megörökítő fényképfelvételeknek legalább olyan jelentőségük van, mint a levéltári dokumentumoknak. Ezt a fajta szemléletet az egyetemen a Gerevich-iskola topográfiakutatási módszereiből leste el. Közel 3000 saját felvételt és 500 db gyűjtött fényképnegatívot számláló gyűjteménye egyben tudománytörténeti tára is a magyarországi barokk és klasszicizmus építészetének, szobrászatának és festészetének. Felvételeit évszámmal jelölte, pontos feliratokkal látta el, katalogizálta, melyből pontosan datálható állapotokra következtethetünk. így a Révhelyi hagyaték egyenes folytatása, illetve kiegészítője az Országos Műemléki Felügyelőség jogelődjének a Műemlékek Országos Bizottsága által örökölt Petrik-féle hagyatéki anyagnak. Jelentőségében azonban túlmutat a két világháború között dolgozó nevesebb műszaki fényképészek anyagán. (Seidner Zoltán és Kozelka Tivadar hagyatéka.) Révhelyi fényképészeti hagyatéki anyaga természetesen érdeklődési körének megfelelő felvételeket tartalmaz. Tudománytörténeti jelentőségét viszont nagymértékben emeli, hogy nem megrendelésre készültek, azok az évtizedeken át folytatott kutatási koncepció kézzel fogható képes kiegészítői. Ez a fajta kettősség adja meg Révhelyi Elemér gyűjteményi hagyatékának alapvető jellegét, melyhez hasonló nagyon kevés maradt. (Rados Jenő hagyatéka.) Kutatásainak későbbi szakaszában a középkori és reneszánsz építészet emlékei iránt mutatott vonzalmat. „A veszprémi vár épületei" (M. Ép. Műv. 1953.)', „A vértesszentkereszti templom újszerű megjelenése Árpád-kori építészetünkben" (Acta Históriáé Artium, 1958.) jelzik ezt az irányt. Mintegy a Kapossy által megfogalmazott művészettörténeti tézis ismétlődik meg utolsó jelentősebb munkájában; „A magyar reneszánsz és barokk művészet Közép-európai helyzete" c. nagyobb lélegzetű tanulmányában (Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények, 1958.), mely egyúttal nemzetközi kitekintés is. Visszahúzódó szerény típusú alkat volt — mondják róla, akik ismerték. A tudományos kutatás sok-sok csöndet kívánó egyéniségének megtestesítője. Pusztai László