Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Unger Mátyás: A tankönyvíró Táncsics

Unger Mátyás: A TANKÖNYVÍRÓ TÁNCSICS „Nyugodtan, emelt fővel tekinthetek mindazok szemébe, kik tetteim fölött ítéletet kívánnak mondani. Midőn a tudományt megszereztem, hozzáfoghattam munkáim megírásához"

1 — írja Táncsics életútjára visszagondolva — s jogos büszkeséggel említi azokat az éles hangú politikai műveit, amelyek „a 48-i forradalmat legkiváltképp eredményezték, főkép pedig a robot és dézsma eltöröltetését eszközölték". Tankönyveiről sem feledkezik ugyan meg — élete és munkássága végső összegzésében, de csak úgy mellékesen emlékezik meg róluk. A szakirodalom, a történettudomány sincs másképp, nem is szólva a közvéleményben élő Táncsics képről, mely csak március idusának diadalmasan kiszabadított status-fogoly hősét s legfeljebb a Népszava, Isten szava íróját ismeri; Petőfi, Táncsics, Kossuth végtelenül leegyszerűsített 48-as nagy hármasában. Pedig a Táncsics-féle tankönyvek elválaszthatatlan részei a forradalmi életműnek s fontos mondanivalójuk van Táncsicsról, Táncsics koráról, melynek figyelembe vétele nélkül, nem lesz teljes és hiteles a centenáriumi emlékezés portréja sem. Ez részben már a puszta számszerűségből is következik. A mintegy 12—15 tankönyvnek tekinthető mű a gyorsan és sokat író Táncsics esetében sem elhanyagolható nagyságrend. Lényegében két kiugró tankönyírói periódusa van Táncsicsnak. Az első — és nagyobb lendületű — a 40-es évek elejére esik, a második — a számsz'erűségében szerényebb — az 50-es évek végére, a kényszerű bujkálást követő s az újabb bebörtönzés elé eső kurta évekre. Tankönyvírói munkássága így mintegy közrefogja a nagy „felforgató" írások forradalomba, tragikus bukásba torkolló éveit. Mintha a tankönyvírás, „a tudományát éppen megszerzetté" Táncsics előkészületi periódusa, irály csiszoló és mondanivalót gyűjtögető fölkészülése illetve az 50-es évek végén a — fáradt de eszmeiségében még mindig töretlen — öreg Táncsics újrakezdése lett volna. Törés nélkül illeszthető ebbe a vonalba utolsó 1867-ben megjelent tankönyve, melyről azt írja: „A börtönben vakon írtam volt Magyar nyelvtanítási kézi könyvecskje című kis munkámat".

3 A fáradhatatlan Táncsics fáradhatatlan tankönyvíró. Táncsics nemcsak fáradhatatlan tankönyvíró, hanem nagyon sokirányú is e tekintetben. Főként nyelvi — magyar, német, latin

4 — illetve „világ- és magyar történeti" tankönyveket jelentetett meg, de „Lényismeret" címen természethistóriát",

5 s ezen kívül földrajztankönyvet is írt — mind az öt földrészre kitérve „Általános földleírás"-ában.

6 Jóllehet — s ez mutatja Táncsics életének belső távlatait — takácslegény korában, amikor ámulva hallgatta az egyik vándorló legény londoni élményeit, a földleírásnak még a nevét sem ismerte.

7 Ma a tankönyveket — a tankönyvírók biztonságára, ám alkotó szabadságuk, fantáziájuk gúzsba kötése árán — a szerzők minisztériumi meg40