Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Orosz István: Táncsics Mihály állásfoglalásai a jobbágykérdésben

csolásnak, amint látni fogjuk más indítékok alapján Táncsics is lelkes híve volt. A közteherviselés kérdése a liberális nemesség eszmerendszerében elválaszthatatlan volt a polgári egyenlőség gondolatától s így a jobbágyok felszabadításában fontos eszköznek tekintette örökváltságtól is. 1848 előtt azonban semmi sem valósult meg belőle, még azok a házi adó fizetésére vonatkozó részleges tervek, vagy a Széchenyi által a negyvenes évek elején propagált kétgarasos telekdíj terv sem, amelyek miatt a liberális reformnemesség képviselői egy időre lemondtak az általános közös teherviselés megvalósításáról.

9 A Rousseau, a francia forradalmárok, az utópista Gäbet eszméin nevelkedett, plebejus demokrata Táncsics

10 nem a kifinomult hazai jogalkotás szövevényein keresztül közelítette meg a társadalmi átalakulás és a jobbágyrendszer felszámolásának kérdését, hanem a személyes tapasztalat és az utópikus távlatok nem mindig homogén egységében. Az a Táncsics, aki a ,,Hunnia függetlenségében" a históriai jogok elavulásáról és a tulajdon megszűnéséről elmélkedett,

11 s a „Józanészben" a tulajdon létrejöttét azzal magyarázta, hogy egyesek ,,az önkényt természeti joggá pöcsételték",

12 nehezen békülhetett meg azzal a gondolattal, hogy az önkény eredményeként született tulajdon elveszítéséért akár méltányos, akár tökéletes kárpótlás járjon. Számára természetesen nem azért elfogadhatatlan az 1840-évi örökváltsági törvény, mert a megváltási tőkét is a szabad egyezkedésre bízza s csak akkor teszi lehetővé a megváltást, ha a jobbágy mellett a földesúr is óhajtja, hanem azért, mert a földesúrnak a járadékra vonatkozó jogát tartja önkényből fakadónak, így szerepel az a „Földmívelési ipar ébresztésének egyetlen módja" címmel 1842-ben írt munkájában, ahol a keresztény elvekkel összeegyeztethetetlennek tartja, hogy „néhány ezer család egy egész nagy hazának fölszínét bírja, vagy jobban mondva bitangolja, s pedig oly kikötéssel bitangolja, hogy több milliónyi családnak abból véres verejtékével szerzett saját pénzén se legyen szabad egy kis részt tulajdonul szerezhetnie".

13 S hogy itt a bitangoláson van a hangsúly és nem a több milliónak azon a lehetőségén, hogy pénzéért földet vásárolhassanak, annak ellenére állíthatjuk, hogy Táncsics ekkor még csaknem szószerint megismételve Széchenyi Stádiumának szavait megoldásnak tartaná, ha az ország érdekében a nagybirtokosok felesleges földeiket eladnák nincstelen jobbágyaiknak. Ezt az eladhatást az 1844. évi országgyűlés törvénybe iktatta, amikor a capacitas possessorit, a birtokbírhatás jogát a jobbágyokra is kiterjesztette. Táncsics személyes tapasztalatai alapján is tudhatta, hogy a törvényben nem sok köszönet volt. „Nem olly törvénnyel kell előállani — írta — mint ez, mely nekünk a birtokszerzést megengedi. Hiszen nem így lehet-e e törvényt magyarázni: te paraszt mivel neked pénzed most nincs, de míg a dolgok gyökeresen nem javulnak nem is lesz soha, megengedjük, hogy tulajdon birtokot szerezhess."

14 Táncsics számára az optimális jobbágy tör vény roppant rövid és roppant egyszerű, így hangzik: „robot és dézma váltságdíj nélkül el van törölve s mi mindnyájan egyenlően szabad emberek vagyunk."

15 A polgári átalakulás, a polgári nemzet megteremtése az azonos jogú állampolgárokból az ő eszmerendszerének is legfőbb tartópillére.

16 Ehhez természetesen meg kell szüntetni a jobbágy személyi és dologi jogainak csonkaságát, de nem azáltal, hogy a Hármas31