Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Lukács Sándor: Táncsics eszmevilága

lőségét, a mindenkit megillető jogot és szabadságot, a boldogság és a morál e mellőzhetetlen feltételeit. A nevelés munkáját hosszú időre kell szánni, mert a közös használat kora még messze van, különösen Magyarországon. Az átmeneti szakasz a részleges javításoké. Ezek egyike — paradox, bár logikus módon — a magántulajdon megerősítése volna. Van Táncsicsnak egy kevéssé ismert munkája: „Földmivelési ipar ébresztésének egyetlen módja; 1842-ben jelent meg. A szerző itt is a tulajdon eredetéről értekezik; nem minősíti egyszerűen rablásnak, mint a Józanészben, de leszögezi, hogy kevés a jogos foglalás, „mert majd mindenki többet foglalt el, mint a mennyire szüksége volt". „Hogy néhány ezer család egy egész nagy hazának fölszinét birja, vagy jobban mondva bitangolja, [. . .] hogy több milliónyi család néhány ezer miatt szüntelen csak szomjazzék a haszon után, de a hasznot ne érezhesse : nem fér meg a keresztény jogassággal. [. . .] ez bün. . ." Ezen változtatni, ,,habár igazságos volna is, most már lehetetlen, tehát ugy kell vennünk a dolgokat, miként vannak". E fegyelmezett realizmus jegyében Táncsics azt javasolja, hogy törvény mondja ki mindenkinek szabad birhatási jogát, a földesurak pedig adják el a nincsteleneknek minden fölöslegüket. Ily módon a jobbágy valóságos tulajdonra tehet szert, s az országra a virágzás korszaka köszönt, mert „szorgalom ébresztésre minden eszközök közt, melyeket emberi ész kigondolni képes, leghatalmasabb a sajátbirtok". Meglepő, hogy a köztulajdon őszinte híve nyilatkozzék magasztaló szavakkal a magántulajdon előnyeiről, meglepő, de nem páratlan. A kommunisták kiáltványának szerzői valósággal ódát zengtek a kapitalista szorgalom teljesítményeiről, és Marx nagy érdeméül tudta be az 1846. évi krakkói forradalom vezetőinek, hogy — okulva a korábbi lengyel felkelés kudarcából — a jobbágyokat tulajdonosokká akarták változtatni, dicső példát mutatva ezzel a nemzeti kérdésnek az elnyomottak ügyével való összekapcsolására. Szinte szóról szóra azonos módon nyilatkoztak 1846 lengyel eseményeiről azok a francia kommunisták, akik La Fraternité de 1845 címmel buonarrotiánus lapot adtak ki Párizsban. A kommunista Táncsics nem tett egyebet, mint évekkel megelőzte őket : már 1842-ben fölismerte a magántulajdon és a nemzetiség összefüggését. „Az orosz minden hozzá közelfekvő kisebb országokat elnyeléssel fenyeget" — „ki álland neki ellen?" Petőfi kérdezi majd, 1846-ban: „S ha jő az ellen, vért miért ont?" — ti. a jobbágy. Táncsics szerint bizony nem ont; megmutatta az 1830—31. évi „lengyel zendület" idején, hogy nem siet védeni a hazát, míg „nem szabad ember", s míg birtok híján nincs mit védenie. Ha nemzetünk végveszélyét elkerülni akarjuk, tegyük a honvédelemben érdekeltté a jobbágyot tulajdonossá változtatásával, s egészítsük ki alkotmányunkat egy alaptörvénnyel: „Magyarhonban minden emberlény tökéletesen egyenlő jogú és szabadságu. E néhány szónak oly varázs ereje van, hogy a pusztán heverő magyar földet paradicsommá változtatja, [. . .] a Dunát szabályozza, rajta hidakat épit a hazát vasutakkal szeldeli keresztül, a mocsárok helyeire városokat varázsol, a homokhalmokat kertekké változtatja. . ." E helyen Táncsics Széchenyi programjára utal, a Stadium következő