Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Lukács Sándor: Táncsics eszmevilága
hatni az értelemre, kicsik és nagyok, gazdagok és szegények józan belátó képességére. Az utópistának ez a vázlatos ideálképe tökéletesen ráillik Táncsicsra. Már nyelvészeti munkáiban elszórt megjegyzéseiből kiderül, hogy nem a fennálló rend egyik vagy másik elemét tartotta kárhozatosnak, mint például Széchenyi a hitel hiányát. Táncsics társadalomkritikája totális, magát a feudális rendszert ítéli el. A Kritikai értekezetekben így ír: „Alig várják a szűkölködő lakosok, hogy az aratás bekövetkezzék, millió verejtékcsöp közt gyűjtik össze a terméktelen s kicsigázott kopárokon silány gabonájukat. Midőn ritka kepéjök gyakran már csirába indult, jőnek a tizedelők s elviszik a tizedik és ötödik csomót. A többit valamely lóf orma állatokon hazahordják. A szérűt félmeztelen gyermekek fogják körül, örülve, hogy már nem sokára kenyerüki leend. Olcsón vesztegetik el gabonájuknak egy részét, hogy adójukat kifizethessék. Egy részt újra földbe hintenek jó reménység fejében. A megmaradtbul fizetik ki a lelkipásztort, az ökörpásztort, lópásztort és más pásztorokat; még egy ré^zt félre kell tenniök a katonaság számára. Végre a rostaalybol vagy ocsubol sok sopánkodás között a mesternek is kijár a magáé." A jobbágy feudális terheiről, fizess-fizess-litániájárói más is szólt hasonlóan éles szavakkal, például Felsőbüki Nagy Pál az országgyűlésben, 1834. npvember 15-én. Ő egy törvényjavaslat mellett érvelt, az úrbéjrváltság részleges reformját igyekezett elfogadtatni, érdekeikre hivatkozva, osztálya tagjaival. Táncsics mint gyakorlati politikus maga is javasolt reformtörvényeket; van, az 1846. évi Népkönyvbein., egy tíz pontból álló javaslata is, a márciusi 12 pont egyik előzménye ; de számára mindez csak a totális társadalom-változtatás egy-egy lépcsőfoka volt, közelítéls ahhoz az eszményi állapothoz, melyet egy eszme — a józan ész — ír elő. A józan» ész axiómákkal és dedukciókkal vezeti a gondolkodót. Axióma, hogy az ember és az emberiség célja a boldogság. Logikus, hogy mindent, ami akadályozza e cél elérését, félre kell lökni az; útból. Rousseautói, akit huszonkilenc éves korában olvasott, előbb németül, aztán — kedvéért elsajátítván a franciát — eredetiben is, megtanulta Táncsics, hogy minden baj a magántulajdonból ered. Később, egy másik „francia derék író", Cabet hatására, „a vagyon és vagyontalanság" antagonizmusát kárhoztatja: „E két osztály örökös forrásául szolgál minden rosznak. . ." Nyilvánvaló, hogy a „gyökeres orvoslás" csak az ősbűn kiirtása lehet: a magántulajdont, melyet rablás hozott lé/tre, kell eltörölni és „közös használat' '-tal helyettesíteni. Csak akkor lesz boldogság, ha a gyermeknek nem kell megismernie az enyém-tied fogalmait. „Hiszen ez valóságos communismus volna, kiáltanak föl iszonyodva némellyek az olvasók közöl. — Igen is, felelem." — írja Táncsics a Józanészben. A köztulajdont nem deklarálhatja törvény, Hem létesítheti erőszak; e deduktív eszmény elfogadására a nevelésnek — a propagandának — kell rábírnia az emberiséget, A fennálló társadalmi rendet, mely a magántulajdonon alapul, csak a szokás szentesíti, a józanésszerű nevelés tehát a szokás ellen léjp fel s hirdeti ősi axiómáit: az emberek természetadta egyen22
