Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Orosz István: Táncsics Mihály állásfoglalásai a jobbágykérdésben

úrbéresre" ,,a városok és oly községek, melyek magokat már különben is megváltották s rendesen adóztak, ide nem számláltathatnak."

26 Az áprilisi törvények tulajdonképpen ennek az elvnek megfelelően döntöttek a kárpótlásról, de nem rendelkeztek azokról a településekről, amelyek már korábban megváltották magukat, azaz tekintélyes összeget fizettek azért, amit a többi jobbágy pénz nélkül nyert el. Táncsics választókerületének székhelye Siklós mezővárosa maga is megváltakozott helység volt,

27 de Dél-Baranyából ismerhette más megváltakozott helységek, így Turnyi, Csarnota, Csehi panaszait is. Ahogy ez utóbbiak írták: a megváltakozás által 3 évvel ezelőtt „roppant adósságot vettünk magunkra. Ha már ezt az adósságot magunknak kell megfizetni, úgy mi nem csak nem nyertünk, de inkább vesztettünk, mert a többi váltságokat az, ország fizetvén, mi a magunkét is fizetjük, s mint az országnak habár parányi része is — a többiek megváltásába is bele folyunk."

28 A népképviseleti országgyűlés, de sajátos módon Táncsics sem reagált e teljesen jogos panaszokra s a megváltakozott helységek kárpótlásának kérdése sem akkor, sem a későbbiekben nem jutott el a törvényes rendezés szintjére. Fogékonyabb volt Táncsics a többi megoldatlan kérdésre, mindenekelőtt a majorsági zsellérek, szerződéses jobbágyok panaszára, a földesúri regálék fennmaradásából származó panaszokra, a szőlődézsmára különösen azonban a legelő-elkülönözésekkel kapcsolatos visszaélésekre. Ismeretes, hogy a sebtében megalkotott áprilisi törvények az úrbér és az azt pótló szerződések alapján szolgáltatásokat teljesítő jobbágyok kötelezettségeit szüntette meg, de nem intézkedett a majorsági telken élő zsellérekről a különböző kontraktualistákról, dohánykertészekről s másokról. Ezek közül sokan nem is tudták, hogy az ő földjeik nem úrbéres természetűek s 1848 nyarán meglepetten tapasztalták, hogy szolgáltatásaikat ugyanúgy kell teljesíteni, mint a jobbágyfelszabadítás előtt. Ezeknek a problémáival foglalkozott Táncsics a Munkások Újsága június 4-i számában „Űrbér és mégsem úrbér" c. cikkében s annak a reményének adott hangot, hogy a „hatod-dézsmás és egyéb majorsági vagy bármi más szerződés mellett bírt földek" után is kárpótlást fognak kapni a földbirtokosok, így ezek birtokosai és használói is fel fognak szabadulni. Ügyükben az intézkedés a tavaszi országgyűlésen is megtörtént volna ,,de csak a nagy siettség miatt maradt el, mivel a nagyszerű márciusi események nyakra-főre siettették a törvényhozókat szétoszolni, tehát nem is készakarva maradt az el, minek szükségképp meg kell történnie". Ügy véli a július 2-án összeülő népképviseleti országgyűlés az egyenlőség elvének szellemében meg fogja alkotni a kiegészítő törvényt, „mindennemű dézma és robot meg fog szűnni". Vélekedését arra alapozza, hogy „aki most azt indítványozná, hogy az ilynemű földek és azoknak haszonvevői az eddigi állapotban maradjanak: az polgári háborút indítványozna, az az egyenlőséget lábbal taposná".

29 Várakozásait az új országgyűlés megnyitása után július 9-én ismételten megfogalmazta, „Politikai hitvallásom" c. cikkében állást foglalt a bordézsma, a regálék és más úri haszonvételek eltörlése, a censuális, kontraktuális jobbágyok felszabadítása mellett méltányos kárpótlásért a földesuraknak, de csak azoknak, akiknek jövedelme nem éri el a 3000 forintot évente. Az ennél nagyobb 34